2015-10-07 17:52:56• hírek • Kocsis Zoltán

Az Arad és a Medgyes elleni meccs idegesíti

Három nyeretlen mérkőzés után kedden ismét nyerni tudott az Olimpia labdarúgócsapata, méghozzá az élvonalból a nyáron kiesett Kolozsvári Universitatea otthonában. Erről és a szezon eddigi eredményeiről faggattuk Csík Tibor vezetőedzőt.

„Meggyőződésem, hogy a labdarúgásban, akárcsak az életben, előbb-utóbb egyensúly alakul ki. Mindenki annyit kap, amit érdemel. Ezért elégedett vagyok azzal, ahol most a csapat tart", hangzott el filozofikus elemeket sem nélkülöző helyzetértékelése. Majd rögtön hozzátette: egy-két dolog azért idegesíti.

„Az UTA ellen jól játszottunk, főleg a második félidőben. Néhány játékos rutintalanságának tulajdoníthatjuk a második és harmadik bekapott gólunkat. De főleg a harmadikat. Azon a meccsen nem érdemeltünk vereséget. Ez idegesít és idegesíteni is fog. Mint ahogy az is, hogy a Medgyes elleni találkozót is megnyerhettük volna. Jó, rutinos csapatuk van, de mi az utolsó pillanatokban ziccert rontottunk", magyarázta Csík.

A kolozsvári találkozó azonban valamelyest kiegyenlítette a mérleg nyelvét. „Az U fiatal játékosain érződik a rutin hiánya. Technikailag, futómennyiségben és fizikum terén azonban nagyon rendben vannak. Komoly gondot okoztak nekünk, nagyon megdolgoztattak. Biztos vagyok benne, ha némi rutint szereznek, komoly jövő áll az U és játékosai előtt", mondta a Steaua korábbi védője.

Csík elismerően nyilatkozott az Olimpia következő ellenfeléről, a Mioveniről is. „A bajnokság elején vagyunk, nem túl mérvadó egyelőre a bajnoki táblázaton elfoglalt helyük. Hosszú még a bajnokság és ott van ráadásként a rájátszás is. Keret, infrastruktúra és anyagi lehetőségek terén a Mioveni nagyon erős. Kemény meccs lesz szombaton, de mint mindig, most is győzni szeretnénk. Ugyanakkor minden megszerzett pont fontos, meg kell becsülni", jelentette ki a szakember.

Csík egyelőre nem tudja, tanítványaiból mennyit vett ki a pénteki, Medgyes elleni és a keddi kolozsvári találkozó. „Ennek függvényében pénteken eldől, kell-e valakit pihentetnem, hogy friss játékosokat küldjek a pályára. Ilyen esetben a legfontosabb a regeneráció - ezen a téren pedig sajnos nem állunk a legjobban", engedett némi betekintést a szakmai kulisszák mögé a mester.

„Külön köszönetet szeretnék mondani szurkolóinknak, akik kitartanak a csapat mellett és Kolozsvárra is mintegy 100-150 fős csapat kísért el minket", zárta a beszélgetést Csík Tibor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: