2012-03-27 09:03:28• hírek • Trebitsch Péter/MTI

Az Apple további befektetésekre készül Kínában

További befektetésekre készül Kínában az Apple amerikai számítástechnikai óriás - közölte Tim Cook, az Apple vezérigazgatója Pekingben, ahol hivatalos tárgyalásokat folytatott.

A cég helyi szóvivője szerint kiváló megbeszélései voltak, és biztosította vendéglátóit, hogy a cég folytatja a terjeszkedést immár második legnagyobb piacán. Ez nemcsak az áruházak számának bővítését jelenti, hanem esetlegesen önálló gyártókapacitások és kutatóbázisok létrehozását is - derül ki médiajelentésekből.
Az Apple 2008-ben nyitotta meg első nagy áruházát a kínai fővárosban, ma már kettőt működtet itt. Három van még Sanghajban és egy Hongkongban. Sajtóértesülések szerint az Apple most arra készül, hogy az Egyesült Államokban bevált értékesítési modelljét Kínában is  sikerre vigye.

Az Apple a világ legértékesebb vállalata, közel megduplázta potenciális vevőinek körét, amikor márciusban a világ legnagyobb mobilpiacán a China Unicom után a második nagy szolgáltatóval - a China Telecommal - is szerződést kötött.
A kaliforniai székhelyű vállalat tavalyi negyedik negyedéves eladásaiból Kína 16 százalékkal, mintegy 4,5 milliárd dollárral részesedett. A bevétel négyszerese volt az egy évvel korábbi azonos időszakinak. Tavaly szeptemberben az egy éves kínai eladások összege elérte a 13 milliárd dollárt, míg az azt megelőző 12 hónapban ez 3 milliárd dollár volt. Cook akkor azt nyilatkozta, hogy "Kínában a határ a csillagos ég".

Apple fanatikusok Kínában


A rendkívüli népszerűségnek örvendő Apple-t Kínában, ahol az iPhone és az iPad tömegcikk, több oldalról is igyekeznek megszorongatni. A közelmúltban kínai írók egy csoportja tett panaszt és követelt kártérítést, amiért a cég online áruházában engedély nélkül tették hozzáférhetővé, megvásárolhatóvá szellemi termékük kalózpéldányait. Huszonkét író 95 könyvéről van szó.

A kínai Proview Shenzhen vállalat, amely 2001 óta a szárazföldi Kína területén az iPad márkanév tulajdonosának tartja magát, hónapok óta folytat jogi küzdelmet az Apple iPadjének belföldi értékesítése ellen, ezzel párhuzamosan tetemes kártérítést követel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: