2016-09-30 17:39:47• hírek • Szatmár.ro

Az Apaserv húzza ki a bajból az Olimpiát

A focicsapat rendezni tudja majd az adóságait az állam felé - ezt követően támogatást is kaphatnak.

„Az Apaserv vezető tanácsának legutóbbi ülésén sikerült találnunk egy lehetőséget, amelynek köszönhetően szponzorizálni tudjuk az Olimpia labdarúgócsapatot" - nyilatkozta Dan Stegerean igazgató. A vízszolgáltató vállalatnak ugyanis lehetősége van a profitadójának egy részéből sportklubokat támogatni. Az Olimpiára pedig igencsak ráfér a támogatás, hiszen a játékosok már több mint négy hónapja nem kaptak fizetést.

„A vízszolgáltatótól kapott pénz nem húzza ki teljesen a csávából a csapatot, viszont segít, hogy előbb-utóbb rendeződjön a helyzet. A támogatásból a csapat vezetősége ki tudja fizetni a tartozásokat az állam felé. Ezzel elhárul az akadály és a helyi tanács illetve a megyei tanács is ki tudja utalni a támogatást, ami aztán jelentősen segít a klub helyzetén. Persze ahhoz újra módosítani kell a statútumot" - magyarázta el a Szatmár.ro-nak Magyar Lóránd városi tanácsos, aki éppen a csütörtöki tanácsülésen mondott le az igazgatótanácsban betöltött tisztségéről. „Reményeim szerint az őszi választásokat követően képviselőként folytatom, addig pedig rengeteg a dolog, nem lenne elég időm a csapat ügyeivel foglalkozni" - indokolta.

A vízszolgáltatótól kapott összegből a játékosok egy meccsprémiumot is kapnak, illetve a megmaradó pénzből fedezik a hétvégi találkozó költségeit.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: