2009-03-22 15:22:40• hírek • Szatmár.ro

Az Alexandriát is elintézték a kosarasok

Sorozatban harmadik bravúros győzelmét aratta a Szatmárnémeti VSK női kosárlabda csapata, amely egy hét alatt legyőzte a bajnoki címvédő Aradot, az ezüstérmes Sepsiszentgyörgyöt, és szombaton a jelenlegi második Alaxandriát „intézték el" a lányok.

A találkozó mindkét oldalon nagy rohanással és pontatlan dobásokkal kezdődött és bő két percig nem is találtak gyűrűbe a csapatok. A pontgyártást Moinca Urse kezdte meg, de öt perc után a vendégek kerültek előnybe (5:6). Hét perc után veszteség érte a VSK-t, ugyanis térdsérülést szenvedett Adina Pop és nem is tudta tovább folytatni a meccset, később kiderült, hogy meg kell műteni a térdét.

A negyed végén egyenlőt mutatott az eredményjelző, de a második tíz percben kilenc ponttal elhúzott az Alexandria. A harmadik negyedben aztán döntő fordulat következett be, a teltházas szurkolótábor szinte hajszolta a lányokat, akik öt perc alatt egy 15-2-es rohamot vágtak ki, és ezzel már itt volt az előny. Ez a negyed második részében sem csökkent, sőt a befejező tíz perc előtt már 12 ponttal vezetett a szatmári együttes.

Bár a vége előtt három perccel az Alexandria hét pontra (73:66) megközelítette a VSK-t, de az erőn felül teljesítő szatmári lányok nem engedték közelebb férkőzni az ellenfelet, és a végén ünnepelhetett a csapat és közönség egyaránt. A győzelemmel már biztossá vált a VSK ötödik helye, akárcsak az, hogy a rájátszásban az aradiakkal mérkőznek meg a szatmáriak. A osztály, 25. forduló: Szatmárnémeti VSK-Alexandriai Teleorman 79:69 (14:14, 16:25, 29:8, 20:22). A szatmári pontszerzők: Graham 28, Czukor 18, Urse 17, C. Pop 8, Pricop 8. Játszott még: Drăgoescu, A. Pop.

További eredmények: Sepsiszentgyörgyi LMK Sepsi BC-Sportul Studenţesc 112:48, Craiovai U-Kolozsvári U Trustul CRE 85:59, Rapid-Nagyváradi CSM 58:69, Bukaresti Olimpia-Govorai CET 61:70, Târgoviştei BC MCM-Iaşi-i Poli Naţional. 79:46. Az Aradi BC ICIM-Gyulafehérvári LPS CSU mérkőzést szerdán rendezik.

Az alapszakasz utolsó fordulója (március 28.): Alexandria-Târgovişte, Iaşi-Olimpia, Govora-Rapid, Nagyvárad-Craiova, Kolozsvár-Arad, Gyulafehérvár-Sepsiszentgyörgy, Sportul-Szatmárnémeti.

A képre kattintva elérhető a képgaléria

Sorozatban a harmadik bravúros győzelmet aratták a lányok

1. Târgovişte

25

25

0

0

2226:1162

50

2. Alexandria

25

21

0

4

2075:1515

46

3. Sepsiszentgyörgy

25

19

0

6

2153:1544

44

4. Szatmárnémeti

25

17

0

8

1873:1535

42

5. Arad

24

17

0

7

1813:1486

41

6. Govora

25

16

0

9

1781:1578

41

7. Nagyvárad

25

13

0

12

1678:1592

38

8. Craiova

25

12

0

13

1785:1711

37

9. Kolozsvár

25

12

0

13

1759:1784

37

10. Rapid

25

10

0

15

1494:1632

35

11. Olimpia

25

5

0

20

1403:1984

30

12. Iaşi

25

4

0

21

1447:1927

29

13. S. Studenţesc

25

3

0

22

1299:2040

28

14. Gyulafehérvár

24

0

0

24

945:2241

24

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: