2009-12-02 17:11:02• hírek • Gozner Gertrud

Az AIDS áldozataira emlékeztek

December elsején emlékeznek meg világszerte az AIDS betegség áldozatairól.

Ennek kapcsán a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság egy közleményt is kibocsátott, míg a Vöröskereszt helyi fiókszervezetének fiatal önkéntesei december másodikán fáklyás felvonulással hívták fel a lakosság figyelmét a betegség terjedésének a megelőzésére.

Délután négy órától a Vöröskereszt fiataljai szórólapokat osztogattak az újközpontban, amelyeken keresztül az HIV fertőzöttekkel és az AIDS betegekkel szembeni tévhitet szeretnék eloszlatni. Az igazság az AIDS-ről címen meghirdetett kampányuk célja, hogy az emberek legyenek tisztában azzal, hogy milyen úton kaphatják el ezt a vírust. Ezután az AIDS-betegekkel és HIV-fertőzöttekkel való szolidaritásuk jelképeként látványos fáklyás és gyertyás felvonulást szerveztek Szatmárnémeti központjában.

A közegészségügyi hatóság közleménye szerint jelenleg világszerte több mint 33 millió HIV-pozitív van, és több mint 25 millióan haltak meg AIDSkövetkeztében. A fertőzöttek nagy része nem is tud róla, hogy magában hordozza a vírust, mivel a jellegzetes tünetek már csak a végső stádiumban jelentkeznek, amikor már kialakult az AIDS betegség. Ugyanakkor sokan óvakodnak a és diszkriminálják a HIV fertőzött személyeket, holott a vírus csak szexuális úton, illetve a vér útján, sérüléseken keresztül terjed. Nem betegedhetünk meg ha kezet fogunk, átöleljük az illető személyt, vagy ha közösen használjuk a tárgyakat, ajtókilincset, stb. - áll a közleményben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: