2011-01-23 22:59:29• hírek • Szatmár.ro

Választottak az avasújvárosiak

Az RMDSZ 8 vagy 9 tanácsossal egyértelmű győztese az avasújvárosi előrehozott választásnak.

Miután különvált Ráksától és felbomlott a helyi tanács, vasárnap megválasztották Avasújváros új képviselőtestületét. A voksolás nem csak emiatt volt történelmi, hanem azért is, mert a helyi magyarság két csoportja hosszas torzsalkodást követően a kampány kezdete előtt megértette: csakis összefogással lehet sikert elérni - az RMDSZ és az MPP megegyezett, így közös listát állítottak.

A nagy kérdés nem a magyar képviselet győzelme volt, hanem ezen siker aránya - ez a részvételi aránytól függött. Dél körül még nem volt oka túlzott örömre az RMDSZ-színekben indult magyar jelölteknek, ugyanis valahol 10 százalék körül volt a szavazókedv, azonban estefelé a községközpont túllépte az 50 százalékos részvételt. Úgy tűnik, az avasújvárosi magyaroknak végérvényesen elege lett abból, hogy egyes politikai körök saját kényük-kedvük szerint játszadozzanak a sorsukkal, így 1162-en pecsételtek a tulipános kockába.

Az is a magyar lista malmára hajtotta a vizet, hogy Rózsapallag és Rózsapallaghegy lakosságának csaknem a fele külföldön tartózkodik.A községben összesen 1900 polgár élt választói jogával.


Újvárosban az RMDSz nyert


A szavazás eredménye:

RMDSZ: 1162 szavazat, 8 tanácsos  (Ludróczki Sándor, Hajdú Géza, Büte Pál, Dohi Szabolcs, Kovács Károly, Büte János, Kovács Zoltán, Rákos Gyula). Az újraszámlálás, illetve a töredékszavazatok összeszámlálása után dőlt el a végső arány.

PD-L: 337 szavazat, 2 tanácsos (Bobuţ Lucian, Pop Vasile)

PSD: 200 szavazat, 2 tanácsos (Talpoş Mihai,Berinde Gheorghe)

PNL: 106 szavazat, 1 tanácsos (Pop Ioan)
A következő lépés az alpolgármester-ideiglenes polgármesternek a 13 tagú tanácsban való megválasztása lesz, aki természetesen a magyarok közül fog kikerülni. A megegyezés szerint Ludróczki Sándort fogja jelölni az RMDSZ-MPP erre a tisztségre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: