2018-02-05 10:38:32• hírek • Bede Emőke

Autósok figyelmébe: változik az A-zóna kiterjedése

Még novemberben született meg egy viharos ülés után a Helyi Tanács azon döntése, mely értelmében Szatmárnémeti központjában, az A-zónában megdrágult a parkolás. Most azonban újabb utcák kerültek át az A-zónába.

Az új rendelet értelmében ezután drágább lesz a parkolás a Horea, az Eötvös (Cuza Voda), a Várdomb (Decebal), a Tompa (Petru Bran), a Báthory (martirilor Deportati), és az I.C. Bartianu utcákban is. A jelenlegi díjszabás mellett ez azt jelenti, hogy egy órányi parkolásért négy lejt kell fizetnünk, illetve ezekre az utcákra vonatkozó bérletet sem lehet majd váltani. A B-zónákban továbbra is érvényben van a 2lej/órás tarifa.
 

A döntésnek január 1-ével kellett volna érvénybe lépniük, azonban a közterületesek nem kapták meg időben az új táblákat, így ezek felszereléséig nem is büntettek a parkolóőrök. Amint azonban megjelennek az új információkat tartalmazó táblák, már nem lesz kibúvó. Az önkormányzat reményei szerint az emelt díjszabás enyhít majd a városközpont leterheltségén azáltal, hogy az autók rövidebb ideig foglalják majd el az egyes parkolóhelyeket. Mi több, az ígérték szerint az áremelés által befolyt összeget a parkolók modernizálására fogják fordítani.

 

A térkép nagyobb méretben való megtekintéséhez kattints ide.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: