2017-06-20 13:44:36• hírek • Szatmar.ro

Autósok figyelem! Szerdától ismét forgalomkorlátozás lesz a Decebal hídon!

Félsávos útlezárás nehezíti majd a közúti közlekedést szerdától Szatmárnémetiben a Decebal hídon – és értelemszerűen annak közelében, tájékoztat a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal. Javítani kell a javítást!

„A Decebal hidat felújitó céggel történt tárgyalások után az a döntés született, hogy az észlelt repedések nyomvonalán, 300 négyzetméteren feltárják az aszfaltburkolatot, a híd jobb oldalán a Burdea sarok irányába. Ezért szerdától, június 21-én 9 órától a Decebal hídon forgalomkorlátozás lép érvénybe, mindkét irányból egy-egy sáv lesz járható” - áll az önkormányzat szűszakvú közleményében.

A Decebal híd teljes körű korszerűsítése tavaly július elején kezdődött és a mai napig sem ért véget. És most nem arra gondolunk, hogy jelenleg is zajlik a híd vakolása, ami miatt a távolsági buszok megállóját is meg kell szüntetni ideiglenesen. Ennél is nagyobb gondot okoz ugyanis, hogy máris javítani kell a kevesebb mint egy éve leöntött burkolatot!

Amint arról korábban beszámoltunk, az önkormányzat független laboratóriummal megvizsgáltatta az aszfalt minőségét és az megfelelt a tervekben szereplő követelményeknek. Mindez kivitelezési, munkavégzési hibára engedett következtetni – az újraaszfaltozás is ezt támasztja alá.

„Elnézést kérünk a kellemetlenségekért, kérjük vegyék figyelembe a forgalomirányitó jelzéseket!” - zárta közleményét a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: