2011-06-09 09:20:11• hírek • MTI

Autópályaügyben alkudoznak

Az építési költségek 35 százalékos csökkentését kérte az észak-erdélyi autópálya építésével foglalkozó Bechtel amerikai cégtől a Román Országos Autópálya- és Közúti Társaság (CNADNR), amely arra hivatkozik, hogy az eredeti szerződés szerinti 2013-as határidő már nyilvánvalóan nem tartható - írta az Adevarul.

A napilap Daniela Draghiát, a CNADNR vezérigazgatóját idézi, aki szerint rendkívül drágán fizet az állam a lassan készülő sztrádáért, ezért a hivatal azt követeli a Bechteltől, hogy mintegy 35 százalékkal csökkentse az építési költségeket. Daniela Draghia szerint a szerződés csak így felelhet meg a költségszabványoknak. "Emellett kértük az ütemterv átdolgozását és az adósság-kifizetések átütemezését" - közölte a vezérigazgató.

A kormány által a tavaly év végén rögzített árszabás szerint egy kilométer autópálya megépítése 3,8 és 5,9 millió euró közötti összegbe kerülhet. Síkvidéken 3,802 millió eurót számítottak ki egy kilométer autópálya építési költségeként, dombvidéken 4,98-at, míg hegyvidéken 5,922-t. Ezek azonban nem foglalják magukba a hidak, völgyhidak, alagutak és a bekötőutak megépítését. A vezérigazgató elmondta: levélben fordultak a Bechtel amerikai vezetőségéhez, de egyelőre nem kaptak választ.

Tény, hogy valóságos patthelyzet látszik kialakulni az észak-erdélyi autópálya ügyében. A CNADNR valóban jelentős adósságot halmozott fel, a 2009-2010-es időszakban elvégzett munkálatokért  90,4 millió euróval tartozik a Bechtelnek, és ebben nincs benne az áfa összege. Az amerikai cég viszont eddig sem sietett az építéssel: a sztráda hossza 514 kilométer lenne, de ebből mindössze 52,5 kilométer készült el Gyalu (Ghilau) és Aranyosgyéres (Campia Turzi) között. Az építkezés 2004-ben kezdődött, a projekt összértéke 2,2 milliárd euró.


Autópálya-építés - csigalassúsággal halad
Autópálya-építés - csigalassúsággal halad


A Jurnalul National korábban tudni vélte, hogy a CNADNR a szerződés felbontását kezdeményezte a Bechtelnél. A lap információi szerint ennek az állt a hátterében, hogy a közútkezelő társaság állítólag levélben érdeklődött a Bechtel amerikai anyacégénél, mennyibe kerülnek a Bechtel máshol futó, hasonló beruházásai. Az információk szerint ugyanis az észak-erdélyi autópálya munkálatai a valóságban 16 millió euróba - tehát a szerződésben kiszámítottakhoz képest sokkal többe - kerülnek kilométerenként. Az amerikai válasz állítólag az volt, hogy az Egyesült Államokban 16 millió euróból tizenhat sávos autópályát építenek egy kilométeres szakaszon. Draghia mindenesetre cáfolta azt az értesülést, miszerint fel akarnák bontani a szerződést.  

A sajtóban a múlt héten megjelent, hogy miután finanszírozás hiányában leállt az észak-erdélyi autópálya építése, a Bechtel Koszovóba és Ománba költözteti át a mostanáig Tordaszentlászlón lévő munkagépeit.
A híresztelést a Krónika érdeklődésére Bogdan Sgarcitu, a Bechtel kommunikációs igazgatója is megerősítette. Mint elmondta, valóban külföldre szállítják a Romániában nem használt munkagépeket, de leszögezte: szó nincs arról, hogy az összes gépet elvinnék az országból. Hozzáfűzte: Romániában épp elég munkagép marad ahhoz, hogy bármikor újrakezdjék a munkálatokat.

Bogdan Sgarcitu szerint az állam jelen pillanatban 114 millió euróval tartozik a sztrádaépítő cégnek, eddig semmilyen információt nem kaptak a kormánytól, hogy milyen ütemben törleszti az állam az adósságát. Megállapodás hiányában pedig kénytelenek voltak szinte teljesen leállítani a munkálatokat, a legtöbb munkást elbocsátották, jelenleg mindössze kétszáz munkavállalót foglalkoztatnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: