2015-12-06 12:53:00• hírek • Kocsis Zoltán

Autómentes övezet lett a régi központ egy része

Lezárták a közúti forgalom elől Szatmárnémeti régi központjának egy részét, nagyjából a felét, a zsidó korzó és a Székesegyház előtti szakaszon január 3-ig nem közlekedhetnek gépkocsik. Addig a karácsonyi vásáré és az árus bódéké lesz a tér.

Sok vitát, felháborodást és értetlenséget váltott ki az elmúlt hetekben a polgármesteri hivatal azon döntése, hogy mintegy egy hónapra lezárja a közúti forgalom elől Szatmárnémeti régi központjának egy részét. Noha az eredeti elképzelések némileg módosultak, az önkormányzat vezetői nem álltak el elképzeléseiktől, mely szerint karácsonyi vásárt szerveznek az évszázados épületek között. A hivatal vezetői minden adandó alkalommal elmondják azt is, ez egyfajta teszt, céljuk ugyanis, hogy a Szabadság-tér körül végleg eltűnjenek az autók. Elvileg az ezzel kapcsolatos tervek is készülőben vannak már....

Vasárnap reggel műanyag bójákkal, fémkorlátokkal és ideglenes közúti jelzőtáblákkal felszerelkezve jelentek meg a munkások, akik Dan Babut városmenedzser felügyelete alatt láttak munkához. Útzár került a Székesegyház melletti mindkét kereszteződésbe, valamint a Kazinczy (Stefan cel Mare ) utca elejére.

Ennek következtében vasárnap reggeltől nem lehet autóval közlekedni a Szabadság-tér Kazinczy és Eötvös (A.I. Cuza) utcák kereszteződései közötti szakaszán, azaz a Pannónia előtti Korzón és a Székesegyház mellett. Zavartalan marad viszont a közlekedés a központ másik részén, a zsidó korzón a Kazinczy utca és a Batthyányi (Coposu) sétány, valamint a Vécsey-palota előtt, a Batthyányi sétány és az Eötvös utca közötti szakaszon.

Ezzel a Kölcsey (Iuliu Maniu) és Ady Endre utcák felőli forgalom zavartalanul haladhat az Eötvös utca felé, míg a Sugárút (I.C. Bratianu) és a Széchenyi (December 1) utcákon haladó autók a villanyóránál, illetve a Dózsa György utcán keresztül tudnak átjutni egyikről a másikra. Parkolni pedig az egykori nyári színház területén lehet majd.

Hogy a karácsonyi vásárnak mekkora sikere lesz, az a következő hónapban kiderül. Mint ahogy az is, mekkora gubancot okoz a régi városközpont felének lezárása a sokszor amúgy is túlzsúfolt forgalomra.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: