2011-10-02 13:19:30• hírek • Szatmár.ro

Autómentes napot tartott az Erdélyi Kárpát Egyesület

Az Erdélyi Kárpát Egyesület Szatmárnémeti október elsején szervezte meg az Autómentes napot a Túr Menti Védett Területeken. Az esemény alkalmából, melyre minden érdeklődőt szeretettel vártak, az alternatív, nem szennyező közlekedés eszméjét és a Túr Menti Természetvédelmi Területek népszerűsítését célozták meg a szervezők.

Szombat reggel 100 fős csapat vágott neki a 25 kilométeres távnak. Az út során többen is csatlakoztak a biciklis felvonuláshoz. A helyszínre több mint 130 résztvevő érkezett.

A Túr parton bogrács-gulyás várta az éhes szájakat, melyet a szervezők biztosítottak. A kirándulás hangulatát fokozta a biciklis ügyességi verseny, amely próbára tette a versenyzők kerékpáros tudását. Ez alatt a gyerekek szabadtéri játékokon vettek részt, míg a többi résztvevőnek lehetősége nyílt az Új Berki halastavak madaraival megismerkedni.

Először került bemutatásra a nagyközönség számára az a mobilkiállítás, mely színes képekkel, rövid leírásokkal ismerteti meg a Túr Menti Védett Területek természeti értékeit. Azok számára pedig, akik próbára akarták tenni tudásukat a területekkel kapcsolatban, informáló karaván biztosított kérdőíveket és értékes ajándékokat.

"Az Autómentes napot természetesen jövőre is megszervezzük. Reméljük, hogy az idő legközelebb is velünk tart, és egy kellemes délutánt tölthetünk el a természetben." - mondta el Sike Tamás, a rendezvény egyik szervezője.

A rendezvényre a „Túr Menti Védett Területek természeti értékeinek népszerűsítése" elnevezésű projekt keretében került sor, melyet a csíkszeredai Polgártárs Alapítvány, a Mol Románia, az Autonet és a Samfero is támogat.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: