2015-05-13 11:22:16• hírek • Szatmár.ro

Autóbuszokra és orvosi felszerelésre adott pénzt a tanács

Több közszállításra alkalmas járművet vásárolhat a Transurban a tanácsosok által megszavazott 500 ezer lejből.

A rendkívüli városi tanácsülésen hozott határozat alapján a Transurban közszállításért felelős vállalat 500 ezer lejt kap, hogy a lehetőségekhez mérten modernizálja a gépjármű-parkját. A tervek szerint ebből az összegből négy közepes méretű és két nagy, csuklós buszt lehet vásárolni.

Természetesen nem új járműveket lehet venni ebből az összegből, hanem használt, ám jó állapotban levő buszokat. A városi tanács RMDSZ-frakciója már az éves költségvetésbe bele akarta foglalni ezt az összeget, ám erre csak most, a költségvetés-kiegészítés alkalmával nyílt lehetőség. Az új buszok segítségével néhány több évtizedes, mára már megbízhatatlan járművet tud majd nyugdíjba küldeni a Transurban.

A tanácsosok szavazatukkal támogatták egy laparoszkópiás készülék megvásárlását is, amelyet a Szatmár Megyei Kórház orvosai fognak használni. Az eszköz 90 ezer lejbe kerül és nagy szerepet játszik majd a daganatos betegségek felfedezésében és kezelésében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: