2009-02-21 13:49:37• hírek • MTI

Ausztrália bevezetné a tűzbiztos cigarettát

Felgyorsítaná a tűzbiztos cigaretta bevezetését célzó intézkedések megvalósítását az ausztrál kormány, így reagálva a hónap elején pusztító erdő-és bozóttüzekre, melyeknek legalább 209 ember esett áldozatául.

Bár nem lehet tudni, hogy a cigarettáknak valóban volt-e közük ahhoz a többi mint 400 tűzesethez, melyek felperzselték Viktória állam keleti részét, a szakemberek mégis azt mondják, hogy az apró parázsló rudak számlájára már sok korábbi tűzeset írható.

Az ausztrál parlament szeptemberben meghozott rendelkezése szerint a cigarettagyártóknak újfajta papírt és másfajta vegyi anyagokat kell majd használniuk termékeik előállításához, amelyek gyorsan elfojtják a parazsat, amint a csikket eldobják. Mindezt azonban csak 2010 márciusától tervezték megvalósítani.



Chris Brown ausztrál fogyasztóvédelmi miniszter gyorsítani szeretné ezt a folyamatot. Egy kormányjelentés szerint az Egyesült Államok számos államában már 2004 óta használják a "tűzbiztos" cigarettákat, éppúgy mint Kanadában, és Nagy Britannia is hasonló törvények bevezetését fontolgatja.

Ausztrália legnagyobb cigarettagyártója, a British American Tobacco Australia Ltd közölte, a vállalatoknak szükségük van egy kis időre ahhoz, hogy a gyártási folyamatokat a rendelkezésnek megfelelően átalakítsák. Louise Wartburton, a vállalat szóvivője elmondta, hogy a Sydneyben működő gyárukba új technológia bevezetését tervezik, és a cigarettapapírt is új beszállítótól fogják rendelni, hogy megfeleljenek az új feltételeknek.

Az ausztrál kriminológiai intézet szerint a kontinensen évente előforduló körülbelül 60 ezer tűzeset majdnem fele szándékos gyújtogatás eredménye lehet. A kormány szerint a Viktória államban pusztító tüzek 7 százalékát okozta cigaretta vagy gyufa.

A február elejei katasztrófa, egyike volt Ausztrália legsúlyosabb tűzvészeinek. Több mint 1800 lakóhely semmisült meg, hétezer embert kellett kiköltöztetni, és majdnem négyezer négyzetkilométernyi terület (erdők és farmok) vált a lángok martalékává. Az eset kapcsán a rendőrség egy embert vett őrizetbe halálos kimenetelű gyújtogatás vádjával, és még legalább egy tűzesetben feltételeznek szándékos gyújtogatást. Két héttel a szörnyű katasztrófa után a tűzoltók még mindig küzdenek jónéhány tűzzel. A kitelepítettek és a segélycsapatok folyamatosan térnek vissza a területre, a hatóságok pedig még mindig az esteleges áldozatok után kutatnak.

Erdőtűz

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: