2013-07-25 18:15:16• hírek • Kocsis Zoltán

Procedurális hiba a városi tanácsülésen

Nem maradt vita nélkül a Szatmárnémeti Városi Tanács júliusi rendes havi gyűlése sem, ám a várakozásokkal ellentétben az indulatokat a Városi Sportklubot érintő határozati pont váltotta ki.

A 77/2013-as kormányrendeletnek megfelelően ugyanis az önkormányzatoknak meg kell szüntetniük azokat a tisztségeket, amelyek nincsenek betöltve - ez pedig a VSK-át is érinti. A város vezetői (a tervezet kezdeményezője hivatalosan Dorel Coica polgármester) ugyanakkor a kosárlabdacsapat edzőjeként tüntették fel a klubot már elhagyó Dan Fleseriut, míg a röplabdacsapat edzőjeként Adrian Pricopot. Csakhogy a klubnak jelenleg nincs röplabdaszakosztálya. Nem véletlen, hogy a határozatot végül elhalasztották.

„A törvény szerint a klub felépítéséről előbb az igazgatói tanácsnak kell döntenie, csakis ezt követően kerülhet a tanács elé. Csakhogy az igazgatói tanács lassan hat hónapja nem ült össze, ami szintén törvénytelen", jelentette ki Fógel László, a VSK korábbi elnöke. Butka Gergely pedig feltette a költői kérdés: ha az érintett intézmények vezetői el tudtak jönni a tanácsülésre, a VSK elnöke (Valeriu Neagu, szerk.) miért nem tud részt venni soha...

„Elképesztő és elfogadhatatlan, hogy a város vezetése ilyen procedurális hibákat vétsen", jelentette ki az ülés után Pataki Csaba szenátor. „És ez nem az egyetlen eset, hisz a határozattervezeteik telis-tele vannak hibákkal. Egyetértek Mircea Govorral, a tanácsülések előtt a frakcióknak egyeztetniük kellene és nem a tanácsülésen veszekedniük. Ilyen körülmények közepette a városi tanács működésképtelenné válik lassan", fakadt ki a politikus.

Mircea Govor, a megyei tanács alelnökeként és a PSD megyei szervezetének elnökeként szintén részt vett az ülésen, majd a tőle megszokott vehemenciával kifogásolta ugyanúgy a tanácson belüli kommunikáció hiányát valamint a procedurális és egyéb fajta hibákat.

Az ülés végeztével Cosmin Ratiu PDL-és tanácsos arra kérte a polgármesteri hivatalt, engedje meg, hogy saját pénzéből rendbe tegye a házasságkötő terem bejáratát és közvetlen környezetét, ha már közpénzből nem jut erre a célra. Kifogásolta azt is, hogy a megyei kórház közeléből eltűntek a szemeteskukát. Erre reagálva Marcela Papici alpolgármester elmondta, a polgármesteri hivatal idén 152 műanyag kukát szerelt fel és további kukákat rendelt, ezúttal azonban fémből készülteket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: