2017-08-11 15:04:57• hírek • Szatmár.ro

Augusztus 12-én, szombaton nyit ki újra a Kossuth-kert

Pénteken Kereskényi Gábor polgármester és Maskulik Csaba városmenedzser ellenőrizte az elvégzett munkálatokat.

Az elmúlt két hétben komoly munkálatok zajlottak a Kossuth-kertben. Míg le volt zárva a látogatók előtt, a parkban levágták a korhadt ágakat, rendbeszedték a zöldövezetet és a játszótér elemeit is újrafestették. Lemosták a kiállított gőzmozdonyt is.

A polgármesteri hivatal sajtóanyagából kiderül: a fákról levágott ágakat – közel 100 köbméternyi faanyagot – nehéz körülmények között élő családok kapták, hogy a hideg időszakban legyen mivel fűteniük. Azt viszont a közlemény is elismerte, hogy a sétányok tisztasága ügyében nem tudtak egyelőre sokat tenni, ugyanis a varjak folyamatosan gondoskodnak a piszokról. Kereskényi Gábor elmondta, a varjakkal egyelőre nem tudnak mit kezdeni, azonban szakemberek bevonásával keresik a megoldást a problémára

A közlemény szerint a folytatásban nagyobb figyelmet kap a Kossuth-kert tisztán tartása, és dolgoznak a pihenőövezet teljes felújításának tervén is.

Két héttel ezelőtt egy sajnálatos baleset történt a Kossuth-kertben: egy gyermek fejére esett egy karnyi vastag faág. Ezt követően a polgármesteri hivatal azonnal lezáratta a zöldövezetet és megkezdték a park fáinak az átvizsgálását és az esetlegesen veszélyt jelentő ágak eltávolítását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: