2010-07-07 16:29:14• hírek • Szatmár.ro

Atya: gyülekezeti nap

Az Atyai Gyülekezeti Nap nevet viselő, első alkalommal sorra kerülő rendezvény elsődleges célja a közösségi szellem erősítése, illetve az elszármazottakkal való találkozás, viszont egyúttal adományokat is gyűjtenek majd a templom korszerűsítésére - számolt be róla Gödri Réka, a 130 lelkes számláló egyházközség lelkipásztora.

A gyülekezeti nap 11 órakor veszi kezdetét, ünnepi istentisztelettel, ezt követően két előadás hangzik el. Szatmári Elemér, a Pusztadaróci Református Egyházközség lelkipásztora „A ma embere és az egyház" címmel, Varga Auguszta az atyai gyülekezet történetéről tart előadást. Utóbbi előadó annak a Varga Bélának a leánya, aki hosszú ideig szolgált a településen, és aki megírta-megjelentette a gyülekezet történetét.

A  gyerekeket ezután kézműves-foglalkozás várja, amelyen Sályi Róbert és Sályi Panna tanítják meg őket agyagfigurák készítésére. A résztvevők délután bográcsost fogyaszthatnak, amelyet a szervezők készítenek. Lesz tombolasorsolás is: a Szatmári Magyar Hírlap öt, egyenként egy hónapos előfizetést ajánlott fel, de kézművestárgyakat és természetes szappanokat is nyerhetnek a kisorsoltak. Az ünnepség egy szatmárnémeti együttes, a Rovers koncertjével ér véget. A résztvevők 50,100,150 lejes téglajegyek megvásárlásával támogathatják a kis közösség templomának a renoválását, amely a gyülekezet anyagi lehetőségeit meghaladó munkálat.


Téglajegyeket lehet majd vásárolni
Téglajegyeket lehet majd vásárolni


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: