2016-09-01 18:08:05• hírek • Szatmár.ro

Átvenné és felújítaná a Sport Hotelt a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal

Jelenleg a Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatósághoz tartozik a szatmárnémeti Sport Hotel, ám jó ideje üresen áll a felújításra váró  épület. A polgármesteri hivatal viszont kitűnően ki tudná használni a szállót, ezért mindent megtesznek, hogy megkapják ennek használati jogát. Az épület felújítását EU-s forrásokból oldanák meg.

Az elmúlt napokban Radu Bud prefektus és Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke Bukarestben járt, ahol több minisztériumban, illetve miniszternél jártak, különböző szatmári gondokra keresve a megoldást.

Találkoztak Elisabeta Lipa miniszterasszonnyal, az Ifjúsági- és Sportminisztérium vezetőjével is, akinek felvetették a Sport Hotel ügyét. Elmondták: a polgármesteri hivatal kész lenne átvenni a most üresen álló épületet, a felújítását pedig EU-s pályázatok révén szerzett pénzből oldanák meg.

A Szatmár.ro megkeresésére Kereskényi Gábor polgármester elmondta: arra használnák az épületet, amire eredetileg is a célja volt. Sportolókat szállásolnának el benne. „Miért fizetnénk hotelszobát, albérletet szatmári csapatokban játszó sportolóknak, ha a saját hotelünkben is el tudnánk szállásolni őket?" - mondta Kereskényi. Elképzelése szerint ott lakhatnának a VSK csapatainak, illetve az Olimpia labdarúgócsapat idegenlégiósai is.

Az épület saját konyhával is rendelkezik, így az étkeztetést is ott lehetne megoldani. Emellett a Sport Hotel adhatna néhány napra otthont azoknak a csapatoknak-sportolóknak is, akik egy-egy meccs vagy verseny miatt érkeznek Szatmárnémetibe.

Mint ismeretes, a Sport hotel 2015 októberében került vissza a megyei ifjúsági- és sportigazgatóság felügyelete alá, miután az intézmény polgárjogi pert indított és nyert az ingatlan használati jogát 2009-ben gyanús körülmények között elnyerő Bosic Empire Company ellen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: