2008-11-17 14:11:35• hírek • Parajdi Andrea

Áttértek az új vezetői engedélyekre

Azok a jogosítványigénylők, akik november 17 után teszik le kérelmüket, már új típusú hajtási engedélyt kapnak, ugyanis hétfő óta Szatmár megye is áttért az európai uniós normáknak megfelelő vezetői engedélyekre.

Az Európai Parlament döntése alapján az unió tagállamainak egységes jogosítványt kell kibocsájtaniuk, amelyek kétség kívül megfelelnek az előírásoknak, nehezebben hamisíthatóak, s keményebb anyagösszetételük miatt nehezebben rongálódnak.

A Szatmár Megyei Gépjárműbejegyzési és Jogosítványkibocsátó Közszolgálatnál letett kérelmeket felküldik Bukarestbe, ott készítik ugyanis az új típusú jogosítványokat és autóbejegyzési igazolványokat. Az iratok elkészítése legtöbb 15 napot vesz igénybe, addig egy ideiglenes igazolást kapnak a kérelmezők, amellyel jogszerűen közlekedhetnek. Korábban lehetőség volt sürgősségi kérvénnyel, akár két óra alatt jogosítványhoz jutni, most, hogy már a fővárosban nyomtatják az engedélyeket, annak kézhezvételére legkevesebb három napot várni kell.

Év végéig a Bukarestben elkészített okmányok a Szatmár Megyei Gépjárműbejegyzési és Jogosítványkibocsátó Közszolgálathoz érkeznek, onnan továbbítják majd tulajdonosának. Az igazolványokat január elsejétől Bukarestből postán küldik el a kérelmezőnek. A még érvényes hajtási engedéllyel rendelkező sofőröket nem kötelezik dokumentumcserére, s az új okmányokért egy ideig biztosan ugyanannyi illetéket kell fizetnünk, mint a régi típusúakért.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: