2020-06-01 10:28:48• hírek • Bede Emőke

Athos kiszagolta: cigarettát rejtettek el a furgonban – Helyszíni képek

Május 30-án, 14 óra 30 perc körül a petei határátkelőnél szeretett volna az ország területére lépni egy 47 éves román állampolgár, ki egy Romániába bejegyzett Renault Mastert vezetett.

A petei határőrök és a halmi vámhivatal munkatársai alapos vizsgálatnak vetették alá a gépjárművet és a csomagokat is. A még hatékonyabb munka reményében az egyenruhások előhozták a nehézfegyverzetet is, a dohánytermékek kiszimatolására specializálódott, Athos névre hallgató kutyát is. A négylábú kolléga segítségével a határőrök szempillantás alatt megtalálták a csomagok között elrejtett, összesen 10,6 kilogrammnyi ömlesztett és vízipipa dohányt. Mivel a sofőr a füstölnivaló eredetét semmilyen dokumentummal nem tudta igazolni, ezért a határrendészek a teljes mennyiséget lefoglalták, a férfi ellen pedig büntetőjogi eljárást kezdeményeztek.







Ám nem csak a petei határátkelőnél könyvelhettek el fogást a határrendészet munkatársai, hanem Szatmárnémeti területén is. Ugyanazon a napon, 18 óra környékén félreállítottak egy Dacia márkájú személyautót, melyet egy 30 éves román állampolgár vezetett. A jármű csomagtartójában nem kevesebb mint 1 000 csomag ukrán cigarettára bukkantak, melynek összértéke megközelíti a 11 700 lejt. A hatóság a teljes mennyiséget lefoglalta, a férfi ellen pedig csempészet gyanújával büntetőjogi eljárást kezdeményeztek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: