2018. június. 21., csütörtök
Névnap:
2017-10-13 14:34:47• hírek • Szatmár.ro

Átadták és megszentelték a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum szakoktatási részlegét

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum szakoktatási törekvéseinek megvalósulásaként idén ősszel két új osztály kezdte meg működését - túljelentkezéssel, szelekciós vizsgával. Az egyik, közélelmezés-turizmus profillal, megosztott képzési rendszerben szakács és pincér képzést kínál 15-15 diák számára, míg a másik, automatizálás-elektronika profilú osztályban elektronikai műszerész szak indult útjára 30 hellyel.

A színvonalas szakképzéshez megfelelő termekre és terekre volt szükség, ezt az évek óta üresen álló, Mihai Eminescu 1-es szám alatti épületben találták meg. Az intézmény megáldására október 13-án, pénteken kerülhetett sor, amely ünnepélyes keretek között, szalagvágással történt meg, a hivatalosságok részéről beszédek hangzottak el, a diákok pedig ünnepi műsorral, énekkel, verssel készültek.

A tizenegy órás szalagvágásnál még nem lehetett jelen Potápi Árpád János, Magyarország kormányának nemzetpolitikáért felelős államtitkára, őt Brendus Réka, az államtitkárság főosztályvezető helyettese képviselte. Magyarország Kormánya biztosította a 89 millió forint értékű beruházás anyagi fedezetét. De az intézmény megvalósulásában nagy része volt a Szatmári Római Katolikus Püspökségnek, Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalának, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőségnek és a vállalkozói szférának is - az Autonet Import kft-nek, a Technosam kft-nek, az Aquastarnak és a No Pardon Pubnak is.


Érthető, hogy az ünnepségen igyekeztek szót adni mindazoknak, akik az összefogásban részt vettek. Elsőként azonban a házigazdák köszöntötték a jelen levő tanulókat, illetve vendégeket. Így előbb Schönberger Jenő püspök szólt, aki a kétkezi munkásokat Isten munkatársainak nevezte. "Ők Isten teremtői művén dolgoznak olyan formában, hogy szintén alkotnak. Kedves fiatalok, az egyház bízik bennetek. Amikor eldöntöttük, hogy a szakoktatásba is belevágunk, senkit nem akartunk minősíteni és senkitől nem akartuk elvonni a fiatalokat, hanem szerettünk volna egy színt belevinni a kétkezi munkával kenyerüket keresők világába. Ez a szín a keresztény úton történő szakmatanulás. Hogy ne csak tanuljátok a szakmát, de tudatában legyetek annak, hogy Isten teremtői munkájában vagytok munkatársak. Ha ezt valaki megérzi és ilyen indíttatással megy az életbe, az az ő munkájának minőségén meglátszik. Remélem, reggelenként örömmel indultok majd munkába és gondolatotokban ott lesz, hogy nem csak kétkezi munkát végeztek. Én ezért imádkozom."A Püspök atya megköszönte továbbá a Magyar Kormánynak, hogy a Püspökség kezdeményezésében olyan értelmes, jövőt álló tervet látott, amit támogathatott.

Ádámkó István igazgató megszólalásában kiemelte, az ezredforduló után egyre nagyobb igény körvonalazódik az elméleti oktatás irányába eltolódó oktatási rendszernek a munkaerőpiaccal való harmonizálására, így elkerülhetetlen szükséggé vált és válik a szakoktatás megerősítése. "A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum egyebek mellett küldetésének tekinti, hogy támogassa az alacsonyabb szocio-kulturális rétegből származó diákok társadalmi mobilitását is, és minél több fiatalnak élhető jövőt biztosítson szülőföldjén. Ennek egyik kulcsa a magyar nyelvű szakoktatás, amelynek megerősítésében - úgy érezzük -  nekünk is részt kell vállalnunk." Ádámkó István hozzátette, olyan szakiskolát remél, amelyben minőségi oktatás folyik felkészült mérnökökkel, szakemberekkel, tanárokkal, illetve amelyben a legjobb diákok továbbtanulásra is nyitottak. Akik pedig tanulmányaik befejezése után munkába szeretnének állni, becsületesen és hozzáértéssel megállják a helyüket - tette hozzá.



Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke úgy értékelte, a szakirányú osztályok indításával találkozott a kínálat a kereslettel. Ezt igazolja, hogy már az induláskor túljelentkezés mutatkozott a tanulók részéről is. Megköszönte mindenkinek, akinek volt bátorsága álmodni, hiszen úgy véli elindultak azok a folyamatok, amelyek a fiatalok itthon-tartásához szükségesek. 

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere iskolafenntartóként ígéretet tett a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum szakoktatási részlegének a támogatásra, a partnerségre, a diákokhoz szólva pedig arra kérte őket, hogy sajátítsák el a szakmájukat, tegyék magukévá azt, amit tanulnak.
Durla Pașca Mihai Călin, Szatmár megyei főtanfelügyelő ezt követően mondta el, már évek óta szándékukban állt a szakoktatási helyek megnövelése, és ebbe illett bele a Püspökség szándéka. Ez utóbbiért köszönetet mondott az együttműködő feleknek.


A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai és Harmónia kórusa ismét színvonalas műsort adtak - ezután áldotta meg Schönberger Jenő püspök az épületet, amelynek tantermeiben amúgy épp folyt az oktatás.

A vendégek is megtekintették az épületet, majd várt még rájuk egy fontos programpont: megkóstolhatták a fiatal, fejlődő szakácsok által készített ételkülönlegességeket.

De ekkor csatlakozott az ünneplő közösséghez a törökországi útjáról egyenesen Szatmárnémetibe érkezett Potápi Árpád János, a Magyar Kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Röviden ő is szólt a jelenlévőkhöz, kiemelve a szakoktatás fontosságát. "Ennek a fejlesztésnek köszönhetően 60-nal többen tanulhatnak szakmát. Talán érzékelhető, hogy a nemzetpolitikában változás indult meg 2014-től kezdődően. Ez azt jelenti, hogy a szülőföldön való boldogulást próbáljuk minél nagyobb erővel elősegíteni azzal is, hogy megerősítjük a magyar tannyelvű intézményeinket a bölcsődétől a főiskoláig, egyetemig. De erősítjük a szakképzést és gazdasági programokat indítottunk el Kárpát-medence szerte. A Hám János iskola, illetve a Szatmári Római Katolikus Püspökség is részt vesz a cél megvalósításában."

Az államtitkár hozzátette, a szakképzés nem vesz el az elméleti líceumoktól: "Erdélyben több helyen is látjuk, hogy ha szakképzést indítunk, az nem csökkenti a líceumokba járó gyerekek számát, mert a szakképzés általában a többségi nemzet nyelvén folyik, így pedig, ha magyarul indítunk szakképzést, akkor a gyereklétszám megmarad. A Partiumtól Brassóig gyakorlatilag nincsen olyan táj, ahol ne lenne intézmény, amelyet valamilyen módon ne támogattunk volna. Én szeretnék gratulálni és megdicsérni önöket, hiszen tudom, hogy ez a beruházás is nagyszerűen sikerült és egyébként az oktatás is jól halad. Remélem, hogy ezt a közös utat tovább tudjuk folytatni, már annak érdekében is, hogy minél több gyermek és fiatal maradjon meg a szülőföldön, itt próbáljon meg boldogulni. Jöjjenek rá arra, hogy nem érdemes innen elmenni!" - zárta ezzel az esemény hivatalos részét Potápi Árpád János.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: