2008-09-22 14:47:46• hírek • Szatmár.ro

Átadták az Emmy díjakat

Vasárnap este tartották a legfontosabb televíziós elismerésnek számító Emmy-gálát, melyen idén hatvanadik alkalommal díjazták a szakma legjobbjait.

A ceremóniát rendhagyó módon idén nem egy, hanem egyszerre öt házigazda vezette. Ahogy azt a jelölések alapján sejteni lehetett, tarolt a John Adams című történelmi minisorozat, ami öt díjat söpört be, és az egy héttel korábbi Creative Arts Emmy Awards-on kapott nyolc díjjal rekordot döntött az Emmy történetében: összesen 13 szobrot tehettek zsebre a készítők.

 

Szintén a papírforma szerint díjazták a 30 Rock című sitcomot, ami a vígjáték kategóriában az összes fontosabb díjat begyűjtötte: a legjobb vígjáték, a legjobb férfi (Alec Baldwin) és női főszereplő (Tina Fey), és a legjobb forgatókönyv elismeréseit. Külön érdekesség, hogy hét jelölés után ez Baldwin első Emmy-je.

Az egyik legtöbb jelöléssel büszkélkedő Reklámőrültek (Mad Men) megkapta ugyan a legjobb dráma és a legjobb forgatókönyv díját a dráma kategóriában, azonban a 16 jelölésből „csak" hatot váltott Emmy-díjra, melyből a többi négy technikai elismerés.

A legjobb drámai női alakításért Glenn Close (Damages) vehette át az aranyozott szobrocskát, a dráma kategória legjobb férfi főszereplője pedig Bryan Cranston (Breaking Bad) lett, utóbbi az este egyik nagy meglepetése.

Nem került a díjazottak közé a Lost negyedik évada, sem a Drót című sorozat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: