2017-05-04 20:33:00• hírek • Szatmár.ro

A határig meghosszabbított M3-as autópályáról is egyeztettek Orbán Viktorral

A román-magyar határ átjárhatóságát, illetőleg a közlekedés gyorsabbá és biztonságosabbá tételét érintő projektről egyeztettek RMDSZ-es helyi politikusok Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel csütörtök délelőtt Csengerben, a kistérségi tanuszoda átadását követően. A miniszterelnök beszédébe is belefoglalta a határ két oldalán élők életének megkönnyítését jelentő projektek egy részét.

„Éppen az elmúlt időszakban fordultam Románia belügyminiszter asszonyához azzal a kérdéssel, hogy mit kívánnak tenni a magyarországi határrészen kialakult kilométer hosszú autósorokkal és az emiatt tűrhetetlenül hosszúra nyúló várakozási idővel, s máris megérkezett a válasz, Magyarországról. A magyar fél kormányhatározatot fogadott el a témával kapcsolatban, mely szerint megszüntetik a szigorított ellenőrzést” – újságolta Magyar Lóránd parlamenti képviselő, majd elmondta, hogy ez jelentősen csökkenteni fogja a várakozási időt, amely miatt a torlódások kialakultak. Ez örömhír azok számára, akik csak időnként lépték át a határt, de főleg azoknak, akik a magyarországi lakhelyük vagy munkahelyük miatt naponta kénytelenek voltak több órát is várakozni. A bukaresti törvényhozó a meglévők mellett ideiglenesen megnyitott határátkelőhelyekkel kapcsolatban is kérdezett a belügyminisztertől. Ám ehhez a témához is érkezett jó hír Magyarországról.

„Azt az ígéretet, miszerint Magyarország kormánya indítványozni fogja egy Csengert és Óvárit összekötő határátkelő megnyitását, több szempontból is hasznosnak látom. Egy újabb határátkelő alternatívát biztosít és tehermentesíteni tudja meglévőket, ugyanakkor Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdaságát is szorosabbá tudja fűzni”– nyilatkozta Pataki Csaba, Szatmár megye tanácsának elnöke az Orbán Viktorral folytatott megbeszélést követően. A megbeszélés azonban nem csak a határátlépőknek hozott pozitívumot, egy korábbi ígéret is megvalósulni látszik.

„Az utóbbi egy hétben két kiemelkedően fontos hírt is kapott Szatmárnémeti. Az egyik ugye a terelőút megépítéséhez szükséges ingatlan kisajátításokról szóló kormányhatározat, most pedig annak az ismételt ígérete, hogy a magyar kormány az M3-as autópályát meghosszabbítja a határig, s a tervezést már idén meg is oldják. Ez azt jelenti, hogy nem csak tehermentesítjük a megyeközpontot, de az eddiginél gyorsabban is rákapcsolódhatunk majd Európa autópálya-hálózatára, már rögtön, ahogy átlépünk majd a határon” – nyilatkozott két, mindenki számára igencsak örvendetes hírről Szatmárnémeti polgármestere, Kereskényi Gábor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: