2008-11-05 10:43:20• hírek • Szatmár.ro

Átadták a szivattyúállomást

Kedden került sor a turci vízszivattyú állomás hivatalos átadására. A szalagvágásra  Radu Bud, Szatmár megye prefektusának, Adrian Stef, a Megyei Tanács alelenökének, Ioan Belbe, Turc község polgármesterének, illetve egyéb meghívottak jelenlétében került sor.

A keddi átadás fontos és rég várt pillanat a község életében, ugyanis a hálozat kiépítésének folyamata már 1989-ben elkezdődött azonban bizonyos okok miatt csak idén sikerült befejezniük. Az ünnepségen a megye, illetve a község előljárói mellett a szomszédos község képviselői és számos meghívott is jelen volt.

A befektetés értéke 2,3 millió lej. Ezen össszeg 70%-át SPARD finanszírozásból fedezték, a fennamardó 30%-ot pedig az önkormányzat biztosította. A beruházás keretében 10,2 kilóméternyi vezetéket fektettek le, megépítettek egy 300 köbméter nagyságú ülepítőmedencét, vízszivattyút szereltek be, egy szintén 300 köbméter nagyságú tartályt, valamint 18 kilóméternyi ivóvízvezetéket fektettek le.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ünnepélyes átadáson Radu Bud prefektus elmondta, nagyon nagy pillanat ez egy község életében, mely a továbbiakban a lakosok kényelmét szolgálja majd. A község polgármestere, Ioan Belbe elmondta, nagy örömére szolgál bejelenteni, hogy további fejlesztésekre készülnek a községben, ugyanis már készül egy új projekt, mely keretében a település csatornahálózatának kiépítését szeretnék megvalósítani. Végül a meghívottak maguk is meggyőződtek az új rendszer kifogástalan működéséről.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: