2009-07-08 16:17:49• hírek • Parajdi Andrea

Átadták a modernizált Gellért Sándor utcát

Hivatalosan is átadták szerdán a 16-os lakónegyed végén található Gellért Sándor utcát, amelyet egy két éves munka eredményeként sikerült modernizálni, megkönnyítve így az ottlakók kijárását a Károlyi útra, illetve a Szamos töltésre.

A Gellért Sándor utca egyike azoknak az útszakaszoknak, amelyek eltekintve attól, hogy lakónegyedek legszélén húzódnak, szinte kulcsfontosságú jelentőséggel bírnak, éppen ezért volt a városnak is lényeges az utca mihamarabbi rehabilitálása.

A Gellért Sándor út modernizálására már 2007-ben elkezdték készíteni a terveket, azonban a munkálatokhoz a közbeszerzésen nyert vállalat csupán 2008 július elsején látott hozzá. A felújítás közel egy évet vett igénybe, a modernizálás május végén fejeződött be. Ez idő alatt nemcsak az utat aszfaltozták le, hanem 1847 négyzetméteren, 127 parkolóhelyet hoztak létre, kiépítették a lépcsőházakhoz bevezető járdákat, és több mint tízezer négyzetméteren a zöldövezetet is rendbe tették.

Ilyés Gyula polgármester és a kivitelezésben részt vett szakemberek július 8-án, szerdán kilátogattak a helyszínre, hogy hivatalos formában is átadják a közel két és fél millió lejből megvalósult munkálatokat. -Sikerült egy összekötő utat létrehozni a Károlyi út és a Szamos töltés között, amely sokat jelent az ottlakóknak, nem szólva arról, hogy immár az ottani görög katolikus templomot is könnyebben meg lehet közelíteni - mondja a polgármester, aki a helyszínen járva felháborodottan tapasztalta, hogy az egyik építkezés közelében hatalmas keréknyomok éktelenkednek a Gellért Sándor utca vadonatúj aszfaltburkolatán.

Az építkezési munkálatok irányítójával folytatott rövid eszmecsere után kiderült, hogy az építkezési anyagokat szállító cég sofőrje többszöri alkalommal is úgy hajtott be az építkezés helyszínére, hogy közben nem vette figyelembe a friss aszfaltréteget. A polgármester azon nyomban felszólította az építkezés irányítóját, hogy egyeztessen a kivitelező cég vezetőjével, és finanszírozza meg a munkálatok helyreállítását.

Hasonló problémák jelentkezésekor egyébként a kivitelező cég három éven át saját költségén oldja meg az aszfalt helyreállítását, ugyanis a munkálatokra ennyi ideig vállalt garanciát.


Hivatalosan is átadták szerdán a 16-os lakónegyed végén található Gellért Sándor utcát
A közel két és fél millió lejből rehabilitált útszakaszon már kárt tett egy építkezési cég



Hivatalosan is átadták szerdán a 16-os lakónegyed végén található Gellért Sándor utcát
A polgármester felszólította az építkezés írányítóját, hogy fizesse ki a javítások költségeit


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: