2009-06-23 13:55:00• hírek • Parajdi Andrea

Közművesítenek a Pálfalvai úton

A munkálatok csúszása miatt idén vélhetően nem fejeződik be a Pálfalvai út modernizálása, azonban az útszakaszt legkésőbb jövő tavasszal a felújított mellékutcákkal együtt átadják a forgalomnak - tudtuk meg Criste Florintól, az építkezés felügyelőjétől.

A Pálfalvi út modernizálásával a város egy újabb bejárata válik elegáns környezetté, hiszen a négysávosra bővülő úttestet gondosan kiépített zöldövezet kíséri majd.

A modernizálás tavaly szeptemberben kezdődött. A licit kiírása során a mellékutcák rehabilitációjával közösen 7 millió lej értékűre becsülték a beruházást. Criste Florin a Szatmár.ro-nak elmondta: eddig teljes egészében sikerült befejezniük az Ambudului utca rehabilitációját, s jelenleg négy utcában -Pálfalvi, Turului, Ciprian Porumbescu, Iosif Vulcan - folynak a munkálatok. „Mintegy ötven alkalmazott dolgozik azon, hogy a korszerűsítés legkésőbb tavasszal befejeződhessen." - mondta az építkezési felügyelő.

Mint megtudtuk a Pálfalvai úton elkészültek már a közművesítés nagy részével, a szennyvízcsatornák, a villanyvezetékek és az elektromos hálózat már kiépült, utóbbit pár méterrel kijjebb helyezték, hogy lehetővé váljon a négy sáv létrehozása. Értesüléseink szerint a 17-es lakónegyed bejáratáig, pontosabban a Jubileului utca sarkáig fog négy sávon haladni a Pálfalvai út.

-Jelenleg zajlik az ívóvízhálózat kiépítése a Pálfalvi úton, arra törekszünk, hogy mihamarabb behozhassuk a vezetékcserék miatti lemaradásokat, hogy az eredeti tervek szerint még az év végén befejezhessük a teljes beruházást. Ha ez nem sikerül legkésőbb tavasszal adjuk át az utakat a forgalomnak - tudatta Criste Florin, építkezési felügyelő.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: