2011-08-30 15:30:53• hírek • Szatmár.ro

Átadták a Kraszna-hidat Börvelyben

Ma délelőtt ünnepélyes keretek között hivatalosan is átadták az idén felújított Kraszna-hidat Börvelyben.

Az átadáson a Szatmár Megyei Tanács részéről jelen volt Csehi Árpád tanácselnök, továbbá Günthner Tibor szenátor, Ivo Fisher, a kivitelező cég (Firesta-Fisher) menedzsere, Călin Coşa, a felújítási munkálatok vezetője, Dumitru Călugărescu, a tervező cég (Damar Consulting) képviselője, Kis Hajnalka és Kiss Zoltán, a község polgármestere, illetve alpolgármestere, valamint több környékbeli polgármester és számos börvelyi lakos is megtisztelte jelenlétével az eseményt.

Ahogy azt Csehi Árpád megyei tanácselnök a szalagvágás előtt elmondta, a híd felújítása a Szatmár Megyei Tanács első ilyen jellegű nagy megvalósítása. Az elnök ugyanakkor ismertette, hogy a felújítást teljes mértékben Szatmár megye büdzséjéből támogatták (amint erről már korábban beszámoltunk, a munkálatok összköltsége 2,38 millió lej).

Csehi Árpád nyitóbeszéde után Pályi Kiss Zsigmond börvelyi református lelkipásztor, valamint egy ortodox lelkész áldotta meg a felújított létesítményt, majd a megyei tanács elnöke, valamint alelnökei, a község polgármestere és alpolgármestere, illetve Günthner Tibor szenátor vettek részt a szalagvágáson. Az esemény keretén belül egy virágcsokrot is elhelyeztek a híd Börvely felőli részén, megemlékezvén egy 15 évvel ezelőtt történt tragikus balesetre, amelyben öt kaplonyi lány vesztette el az életét.

A hídfelújítás során a kivitelező 65 centiméterrel emelte meg a létesítményt, továbbá korszerűsítette a híd szerkezetét, annak vízszigetelését és a korlátokat is újjáépítette. A híd 54,5 méter hosszú, két sávon lehet rajta közlekedni, az úttest két szélén pedig két betonkorláttal elkerített járdát építettek. A kivitelező tíz éves garanciát vállalt a munkálatokra, a híd élettartama ötven és száz év között mozog. Ami viszont még fontosabb: ezentúl nincs súlykorlátozás a hídon, tehát bármilyen közlekedési engedéllyel rendelkező jármű áthajthat rajta.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: