2015-06-28 21:36:38• hírek • Szatmár.ro

Átadták A falvak mécsesei-díjakat

Az idei megyenapokon 16 - köztük négy magyar és két roma - olyan személyiség vehette át A falvak mécsesei-elismerést, akik sokat tettek és tesznek településeiken azért, hogy életben maradjanak a helyi szokások, és fejlődjön a kulturális élet.

A megyei tanács a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központon keresztül minden évben díjazza - ezzel is kiemelten elismerve munkájukat -  azokat, akik akik azokon a településeken, ahol élnek, sokat tesznek azért, hogy a ma élők, főként a fiatalok, megőrizzék az elődeiktől örökölt szokásokat, hagyományokat, jelentős részt vállalnak a közélet formálásából. Egyszóval mécsesként világítva, sokat tesznek a kulturális élet fellendítéséért.

Muntán Antal, a szatmárhegyi iskola aligazgatója a tanítás szerelmese és nem csak a betűvetés fortélyaira, anyanyelvünk szebbnél-szebb verseire, irodalmi alkotásaira tanítja  a gyerkőcöket, hanem a néptáncra is. Mondhatni lába nyomát mindenhol néptánccsoport termett, hiszen ahol csak 1974-ben elkezdődött pályafutása során megfordult (Szamoskrassó, Szakasz, Vámfalu, Szatmárhegy), mindenhol alakított egyet, melyekkel aztán számtalan határon innen és túli versenyen, eseményen ropták a táncot. Szintén a néptánc területén elért eredményeit ismerték el Sebők Máriának, a nagykárolyi Dankó Pista Egyesület alapítójának is, aki sikeresen létrehozott egy ifjúsági és egy gyermek romatánccsoportot is, melyekkel a nagykárolyi, megyei és országos rendezvények-versenyek állandó szereplői. A 73 életévét is betöltött, hiripi Gereben András cigányzenész életének is nagy szerelme a muzsika és a hagyományos, népi hangszerek. Több mint három évtizede a Cununita néptánccsoport zenészeként a világ számtalan helyén megfordult már és húzta a vérpezsdítő talpalávalót. Zenéhez kapcsolódik a nagykárolyi Veser Johann élete is, akinek célja a sváb népdalok gyűjtése, feldolgozása, minél szélesebb körben való megismertetése és életben tartása - részben a Karoler Trió énekes-hangszeres együttes vezetőjeként, részben pedig a Carmina Renasentia régizene-együttes tagjaként, melyet Deák Endrével és Bogáti Bokor Ilonával közösen alapítottak meg.

Man Gabriella nem csak a Szamoskrassói Általános Iskola földrajztanára, de bő évtizede az ottani kulturális élet mécsesként világító, aktív vezetője. Mindennél fontosabb számára történelmünk megismerése és hagyományaink ápolása - e szellemben neveli, alakítja diákjai identitástudatát, ezért vesznek részt a a neves Bem ünnepség mellett különböző hagyományőrző vetélkedőkön, eseményeken. A Vetési Albert Kultúrkört vezető költő, zenész Török József nevéhez nem csak Berey Miklós '48-as nemzetőr sírjának felfedezése, illetve a Vlád-kápolna újrafelfedezése köthető, de hatékony közreműködésével emeltek szobrot óváriban Tordai Demeternek, Vetésben II. Rákóczi Ferencnek, ő kezdeményezte a Vlád-kápolna restaurálását és műemlékké nyilvánítását, hosszú évek óta szorgalmazza egy falumúzeum létrehozását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: