2009-08-18 12:42:59• hírek • Ferenczi Noémi

Átadásra vár a tornaterem

Befejeződtek a munkálatok, így ősztől már az új tornateremben tarthatják a testnevelés órákat a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai.

Tavaly ősszel kezdődött el a Kölcsey Ferenc Főgimnázium udvarán található hőközpont tornateremmé való átalakítása. A munkálatok megkezdésekor azt ígérték, akár már tavasszal birtokba vehetik a főgimnázium diákjai, azonban az átadás időpontja nyárra tolódott a téli időjárás viszontagságai miatt. Elek Imre igazgató a Szatmár.ro-nak elmondta, lassan két éve, hogy életveszélyessé nyilvánították a Kölcsey Ferenc Főgimnázium régi tornatermét. Azóta a diákok az iskola épületében kialakított termekben tartják a testnevelés órákat, illetve, ha az idő megengedi, az udvaron.

Az igazgató ottjártunkkor nem tudta pontosan megmondani, mikor kerül sor a tornaterem hivatalos átadására. Mivel az önkormányzat a megrendelő, nekik is átvenniük az átalakított tornatermet. Annyi biztos, ősztől biztosan használható lesz  - magyarázta.

A főgimnázium épületből való költözése kapcsán rákérdeztünk, hogy amennyiben a kölcseysek a Zárda épületét fogják használni, hol tartják majd a tornaórákat. Elek kérdésünkre elmondta, valószínűleg ezt az új termet használják majd közösen a Református Gimnáziummal.


Jó időben az iskolaudvaron tartják a tornaórákat
Jó időben az iskolaudvaron tartják a tornaórákat


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: