2010-11-11 17:21:09• hírek • Megyeri Tamás Róbert

Jövő héten ismét aszfaltoznak

Újraaszfaltozni húsz utcát - nagy szó egy város életében. Nagykárolyban hasonló nagyságú útkarbantartási munkálatok két évtizede nem történtek. A megvalósításról, annak nehézségeiről Kovács Jenő polgármesterrel beszélgettünk.

Jó pár centinyi bitumenaszfalt burkolattal vontak be nemrégiben néhány nagykárolyi utcát. A munkálatok az önkormányzat azon projektjébe illeszkednek, amely révén összesen 16 kilométernyi úttest újraaszfaltozást végezteti el a helyhatóság. A megvalósítást két szakaszban kell elvégeznie a közbeszerzési eljárást megnyert szilágyperecseni Drum Construct Kft.-nek. Az első etapba foglalt munkálatokat idén végzik el, míg a második fázisba soroltakat jövőre - magyarázta portálunknak Kovács Jenő.

A dél-szatmári város elöljárója arról is beszámolt, hogy nehézségei akadnak a helyhatóságnak a céggel. A kivitelező vállalkozás ugyanis nem tartja az ütemtervet. Várhatóan el is húzódnak kissé a munkálatok. A munka minőségével elégedett lehet a városvezetőség, csakhogy meglehetősen lassan haladnak. „Mindig máshova mennek, ahonnan hamar megkapják a pénzt" - mondta el a késlekedések okát. Sajnos az önkormányzat csak késve fizethet. Bár mindez benne van az egyezségben is, azaz a helyhatóságnak öt éven belül kell megtérítenie a munkálatok árát.

Egyelőre a perecseni cég még nem fejezte be teljesen az első szakaszba foglaltakat sem. Eddig a Szatmárnémeti felől Nagyvárad felé tartó út egy részén (a vasúttól a városkijáratig), a Petőfi Sándor (az egykori Nagy) utcán, valamint a Gencsi úton (mai neve: Calea Armatei Române) sikerült új aszfaltréteget lefektetni.

A közeljövőben - a jövő héten - a cég a Kaplonyi, a Május 1 és a Gheorghe Coposu utcákat vonja be új burkolattal. Míg a többi tervbe vett utca újraaszfaltozása jövőre marad.

Az idei beruházások díja 1,6 millió lej. A második szakaszba foglalt újraaszfaltozásokkal együtt ez az összeg 1,6 millió eurónyira emelkedik. Ennyi pénze viszont nincs a városnak. Ezt az összeget - tehát a még szükséges 1,1 millió eurót - az önkormányzat csak úgy tudja előteremteni, ha banki kölcsönt vesz fel. Az erről szóló határozat elfogadását a város helyi tanácsának hétfői gyűlésén kezdeményezni is fogja - árulta el honlapunknak a polgármester. Azért sürgős mindez - magyarázta a városvezető -, mert a kölcsön úgynevezett lehívását még idén el kell kezdeni, különben a pénz nem érkezik meg időre.

Ennek ellenére nem adósodik el túlságosan a város - hangsúlyozta Kovács Jenő. A banki vagy egyéb tartozások mértéke a törvények értelmében 30 százalék. Nagykárolynak jelenleg mindez 9 százaléknyit tesz ki, és a hitel felvétele esetében is mindösszesen 15 százalékra emelkedik ez a mutató. Ugyan még bőven a korlát alatt van a károlyi önkormányzat, mégsem akarnak további jelentős kölcsönöket felvenni - biztosította olvasóinkat a polgármester.

Hiába mondjuk a nagykárolyiaknak, hogy rendbe tesszük a kastélyt, a városházát, a színházat, a kultúrházat vagy éppen a Fő utcát, ha nem aszfaltozzuk le, illetőleg újra a többi utcát is - magyarázta az egész megvalósítás elengedhetetlenségét a város vezetője. Nagyon fontos a károlyiak szemében - vélte az elöljáró - az utcák minősége. És ebben természetesen egyet is ért a lakossággal Kovács Jenő.

Szerinte a gond mindezzel csak az, hogy nem lehet útkarbantartásra pályázni. Az uniós pályázási lehetőségek egyik nagy hiányossága ugyanis az - amit sajnos nem sikerült kilobbizni az Európai Unióval megkötött keret-megállapodásban -, hogy az útrendbetételi munkálatok fedezésére nem lehet rész vagy teljes támogatást kérni.


A Gencs felé tartó utat már újraaszfaltozták
A Gencs felé tartó utat már újraaszfaltozták


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: