2008-07-27 23:04:57• hírek • Józsa János

Árvíz- és vihargondok Szatmár megyében

 Szatmár megyében is gondot okoztak az esőzések, házakat öntött el a víz és fák dőltek az utakra.

Július 25-én Szatmár Megye déli részén, Szopor, Hadad és Bogdánd településeken a nagy mennyiségű eső – 40 L/ m2 – következtében a megáradt folyók komoly gondokat okoztak.

A Szatmár Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot szombaton 16:55-kor értesítették arról, miszerint Alsószopor településen fennáll a veszély, hogy a Mazsa (Maja) folyó kilép a medréből és elönti a közeli gazdaságokat és házakat, veszélyeztetve ezzel az anyagi javak mellett, az ottlakók életét is. A helyszínre azonnal kimentek a Szatmár Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei, Gheorghe Stramb vezetésével, de számos megyei elöljáró, így Csehi Árpád, a Megyei Tanács elnöke és Octavian Lazin alprefektus is jelen volt a munkálatoknál.

A beavatkozások során homokzsákokkal megerősítették az Alsószopor és Korond közötti töltést, Királydarócnál a Kraszna folyó töltését, Szakasz településen az E 81-es út egy részét tették szabaddá a víztől, míg Bogdándon 17 gazdaságot öntött el a víz és még 23-órakor is azon dolgoztak a katasztrófavédelem emberei, hogy kimentsék azt az összesen 13 embert, akik az elöntött 17 házban éltek. Meg kellett szüntessék e mellett a házak elektromos árammal való ellátottságát, egy épületből pedig az értéktárgyakat is ki kellett vinni, mert fennállt az összeomlás veszélye.

A szombatról vasárnapra virradó éjjel Korond település öt gazdaságának lakóit is riadóztatni kellett, mert félő volt, hogy a Mazsa folyó kilép a medréből. Ott egész éjjel figyelték a vízszint változását. Az esős, viharos idő az utakon is gondot okozott, Paulian településen, illetve Nagykároly és Mezőpetri között fa dőlt az útra, míg Nagykárolyban, az Október 25.-e sugárúton egy DAF-márkájú kamion vezetőfülkéjére dőlt egy fa. Mindhárom helyen forgalom-fennakadások voltak, de a tűzoltók hamar szabaddá tették a területet.

J.J. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: