2012-11-23 13:30:15• hírek • Kocsis Zoltán

Aranyosmeggyesen átadták az új óvoda épületét

Több, mint négyéves munkálatok végére került pont pénteken Aranyosmeggyesen: a Szatmár megyei községben felavatták az új építésű napközit. Az intézményben, melyben az iskola is helyet kap, tavasszal indul meg az oktatás.

Csinos, diszkréten narancssárga színű kétszintes épület várja majd tavasszal a napközibe járó csöppségeket és kisiskolásokat Aranyosmeggyesen. Az George Cosbuc Általános Iskola napközijének felavatásán Silviu Zetea polgármester, Mariana Roman, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség vezetője valamint Monica Chis iskolaigazgató vágta el a szalagot. Utóbbi elmondta, hogy az eredeti elképzelések szerint kizárólag napközit szerettek volna építeni. Menet közben azonban kiderült, hogy a kisiskolások számára nincs elegendő hely az iskolában, ezért az új épületet úgy alakították ki, hogy a földszintet ők tudják majd használni.

A beruházás tervei és műszaki dokumentációi 2007-ben készültek el, az építkezési munkálatok pedig 2008 tavaszán vették kezdetüket. A teljes beruházás 1,5 millió lejbe került. A gyerekek azonban csak tavasszal vehetik igénybe az új napközit, ahol még egy-két dolog hiányzik. Ilyenek például a játékok, játékszerek. Mi több, fűtés is csak csütörtök estétől van az épületben.

Pap György, a kivitelező cég vezetője elmondta, az új napközi, amely majdnem szemben van az iskolával, összterülete 1300 négyzetméter. Ide több, mint 150 gyerek jár majd naponta, tette hozzá Chis.

A napközi a XIII. században épült, majd a XVIII. század első felében újjáépített Lónyai kastély közelében található. A II világháborúban német lőszerraktárként használt és felrobbant várkastély mai napig impozáns romjai egyre lehangolóbb képet nyújtanak a 2700 lakosú, 10%-nyi magyar kisebbség lakta Aranyosmeggyesen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: