2020-06-20 08:04:41• hírek • MTI

Áradnak a folyók, a Bánságban a legsúlyosabb a helyzet

Az elmúlt napok esőzései nyomán csaknem az egész Romániában áradnak a folyók. A Bánságban a legsúlyosabb a helyzet, ahol pénteken töltéseket, gátakat szakított át a Temes.

Az Országos Vízügyi és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) pénteken csaknem valamennyi erdélyi folyóra másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést bocsátott ki, mely vasárnap délutánig érvényes. Bánságban, a Bisztra és a Temes folyókon a figyelmeztetés harmadfokú (vörös jelzésű). Pénteken a Temes vízszintje a 2005-ben jegyzett történelmi csúcs fölé emelkedett, és Lugos város alatt meghaladta a baloldali árvízvédelmi gát töltéskoronájának szintjét. A töltés fölött a mezőre ömlő víz három óra alatt elmosta a gátat, mely két helyen is átszakadt.


Pénteken délután Marcel Vela belügyminiszter is a helyszínen tájékozódott a helyzetről. Közölte, hogy a gátszakadás nem sodort veszélybe településeket, csupán mezőgazdasági területeket árasztott el a víz. A tárcavezető a helyi vízügyi vezetőket tette felelőssé a történtek miatt, akik, szerinte nem végezték el az elmúlt években a szükséges árvízévdelmi munkálatokat.


Marcel Vela azt is megemlítette, hogy csütörtökön a Krassó-Szörény megyei Nándorhegy (Otelul Rosu) közelében helikopterrel kellett húsz személyt kimenteni a Bisztra folyó által elárasztott területről.


A katasztrófavédelmi főfelügyelőség péntek reggeli jelentése szerint az ország 16 megyéje 58 településén okoztak károkat az árvizek. A tűzoltóknak 73 pincéből, 25 házból, 346 udvarról kellett kiszivattyúzniuk a vizet.


Az országos meteorológiai szolgálat pénteken is másodfokú (narancs színű) figyelmeztetést bocsátott ki csaknem az egész ország területére. A figyelmeztetés szerint szombat hajnalig további heves esőzések várhatók, melyek során négyzetméterenként 40 liter, de helyenként akár 60-80 liter csapadék is várható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: