2008-01-01 19:51:27• hírek • Szatmar.ro

A színek gyógyító hatása

A színek hasznosítása a gyógyításban még gyerekcipőben jár, bár hatásuk egyértelmű.

A színek hasznosítása a gyógyításban, nem képez még egy igen fejlett tudományágat. Nem is csoda, hiszen az orvosok többsége igen szkeptikusan áll hozzá a színek erejéhez és úgy gondolják, hogy még egy alternatív gyógymódként sem ajánlatos kísérletezni velük.

Szín és energia

A szín egyszerűen energiát jelent- látható energiát. Emberi lényként ez az egyedüli típusú energia, amelyet szabad szemmel észlelünk. Gondoljunk csak a természetben észlelt színek összhangjára,(piros, narancssárga, sárga, zöld, kék, indigó és lila) amit úgy hívunk, hogy szivárvány.

Dr. Max Luscher svájci pszichológia professzor, a Luscher Színteszt feltalálója szerint a fény jelentése az őskorra vezethető vissza, amikor is az ember életét nagy részben meghatározta a nappal és az éjszaka, fény és sötétség váltakozása. A nappal erős, meleg színeket hoz létre, amelyek energiát, aktivitást kölcsönöznek énünknek, az éjszaka pedig hideg, sötét színei révén pihenést, inaktivitást teremt.

A piros forró, a kék hűvös

Az 1950- es évek végén Robert Gerard kiterjesztette a színek tanulmányát. Észrevette, hogy az emberi lények pszichikai és fizikai tevékenysége a fény sugarának növekedésével egyirányban növekszik. Másszóval a piros, sárga és narancssárga színek sokkal jobban hatnak az egyénekre, mint a zöld, kék, vagy lila színek. Ő úgy gondolta, hogy a kék színt lehetne használni a magas vérnyomással rendelkező egyének kezelésére, mivel nyugtató hatása van.

A rózsaszínnek is vannak nyugtató hatásai, úgy tűnik, csillapítja az agresszív, nyugtalan viselkedést.

A tesztek többsége kimutatta, hogy a vérnyomás és a pulzus egyre növekszik a sárga, narancssárga és piros fények kíséretében és csökken a fekete, kék és zöld fények láttán. Ezen kívül, úgy tűnik, hogy étvágyunk is nagymértékben függ a színektől. A gyors étkezdék berendezése is olyan színkombinációkban történik, amelyek serkentik az étvágyat, mint például piros és narancssárga.

Az indiai filozófia szerint a szivárvány hét színe összefüggésben van a test hét energiaközpontjával (chakrák). Mindegyik chakra felel a szervezet valamilyen aspektusáért és különböző hatásokat generál.

Íme, egy rövid ismertetése a színekhez kötött indiai hitnek:

Piros

Összefüggésbe van: a vitalitással, energiával, bátorsággal.

Fizikai hatások: elősegíti az agy működését, gyorsítja a szívverést, a légzést és a vérkeringést, valamint önbizalmat ad.

Narancssárga

Összefüggésben van: a boldogsággal, a szabadsággal és az önbizalommal.

Fizikai hatások: élénkít, növeli az étvágyat, elősegíti az emésztést, oldja a gátlásokat és fejleszti a társas megnyilvánulást.

Sárga

Összefüggésben van: az intelligenciával, a józanlátással és az éberséggel.

Fizikai hatások: élénkít, eltávolítja a depressziót, javítja a memóriát, elősegíti a felfogást és a megértést. Ezen kívül étvágygerjesztő hatása is van.

Zöld

Összefüggésben van: az egyensúllyal, a szeretettel és a békével.

Fizikai hatások: fizikailag és mentálisan is nyugtató hatást vált ki, eltávolítja a depressziót és az idegességet, újító hatással bír, elősegíti az önuralmat és a harmóniát.

Kék

Összefüggésben van: a megismeréssel, a relaxációval és az egészséggel.

Fizikai hatások: nyugtat, csökkenti a vérnyomást és a heves légzést. Ideális a hiperaktív gyerekek megnyugtatásában és az álmatlanság ellen is. Javítja a kommunikációs készséget és a döntési képességet.

Indigó

Összefüggésben van: a megérzéssel, a képzelettel és a megértéssel.

Fizikai hatások: fokozza a megérzést és a képzelőerőt, növeli az álmok aktivitását. Segít kapcsolatba lépni a tudatalattival.

Lila

Összefüggésben van: a kreativitással, az értelemmel és az ihlettel.

Fizikai hatások: csökkenti az étvágyat, kellemes, nyugodt légkört biztosít, jó a migrénekre. Növeli a belső erőt, az értelmet, a jóságot, a művészi hajlamot és a kreativitást.

Végül, talán a leghasznosabb tanács a színekről, nem az ősök és a tudomány által beigazolt hipotézisek lennének. Inkább csak annyi, hogy éljünk olyan színek környezetében, amelyek valósággal tetszenek. Ők majd boldoggá tesznek minket.

Szelényi Anna

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: