2009-09-10 15:27:20• hírek • Gozner Gertrud

Apukákat is várnak a rendezvényre

Szeptember 21 és 28 között idén először Szatmárnémetiben is megünneplik a Nemzetközi Babahordozó Hetet. Ennek alkalmából szeptember 24-én a baba-mama klub tagjai előadásokat, kiállításokat és utcai felvonulást is szerveznek.

A Nemzetközi Babahordozó Hetet amerikai kezdeményezésre tavaly ünnepelték meg először világszerte - tudtuk meg Gödri Rékától, a klub vezetőjétől. 2008-ban a világ több országában, köztük Magyarországon is voltak rendezvények. Idén első ízben néhány romániai város is csatlakozik az eseményhez - magyarázta a klub elnöke.

A Babahordozó Hét lényege a babahordozás népszerűsítése, az ortopédiailag helyes testtartást biztosító babahordozó eszközök megismertetése, valamint a babahordozó anyukák számára találkozási, tapasztalatszerzési lehetőséggel szolgál - fejtette ki lapunknak Gödri Réka.

A szeptember 24-ei rendezvény délelőtt fél 11-kor Hordozós sétával kezdődik, amely a Kossuth kertből indul és az újközpontban fejeződik be. A felvonulás célja a babahordozás népszerűsítése a városközpontban, miközben a résztvevők szórólapok osztogatnak a járókelőknek. Az új központba érve az érdeklődők többféle babahordozó eszközt is kipróbálhatnak.

A programok délután 16 órától az Evangélikus-Lutheránus Imateremben folytatódnak a Wesselényi (Wolfenbüttel) utca 36. szám alatt, ahol az érdeklődök csörgő nemezelésen vehetnek részt a parókia udvarán Nezezon Enikővel. Emellett egy hordozós kiállítást is megtekinthetnek, amit előadások követnek. A Debrecenből érkező Madarász Tünde Testközelben hordozott babák címen tart előadást a hordozókendők helyes használatáról, majd Kovács Katalin nagyváradi óvónő Szoptatni jó? címen beszél a szoptatás közben adódó problémákról. A napot kötetlen beszélgetés és börze zárja.

A várandós kismamák, kisgyermekes anyukák, és nagymamák mellett az apukákat is elvárják az eseményre, mivel a hordozás nem csak a nők kiváltsága, sőt nagyon jó az édesapák és gyermekük közötti kötődés erősítésére - tette hozzá a baba-mama klub elnöke.



A Nemzetközi Babahordozó Hetet tavaly ünnepelték meg először világszerte

 


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: