2020-02-14 16:42:04• hírek • közlemény

Apró néni és a nagyra nőtt Búbánat – bemutató bérletszünetben

február 16

Február 16-án, vasárnap, 11 órai kezdettel tartja újabb bérletszünetes bemutatóját a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata.

“Régóta szerettünk volna már a szatmári közönséget egy nonverbális előadással meglepni, ami érthető minden gyermek számára. Ugyanis gyakran kapunk felkérést olyan rendezvényeken való fellépésre, ahol nemzetiségi szempontból vegyes összetételű a közönség, ahol egy szövegközpontú előadás nem tud érvényesülni. Szabó Attila, az előadás rendezője nemrég tartott nekünk egy nagyszerű, szakmai szempontból nagyon hasznos workshopot, ahol megtapasztaltuk a humorát, így őt kértük fel a rendezésre. Kivételes alkotótársak csatlakoztak a megvalósításhoz, Bartal Kiss Rita látványtervező és Rozs Tamás zeneszerző személyében” – mondja Bandura Emese, a Brighella Bábtagozat vezetője.


“Az előadás nonverbális, azaz hangokat tartalmaz, de nem szavakkal, hanem a képek, és a hangok erejével meséli el a történetet. Kicsit olyan ez, mint amikor a gyermek beszélni tanul: nem a szavakat érti meg először, hanem a hozzájuk kapcsolódó asszociációk mentén értelmezi a világot. Naiv. Épp úgy, miként a bohócok. Éli a jelent, és megpróbál rendet találni az élet kusza információhalmazában – s természetesen elveszik benne. Ez adja a humort. Ezzel az életérzéssel és ezzel a technikával dolgozunk. Egy keserédes, játékos, groteszk és megmosolyogtató világot építünk, s reméljük, ki-ki otthonosan be tud rendezkedni ebben a világban: színész, néző egyaránt. 


Az előadás játékstílusa nehéz, embert próbáló. Egyszerre kell bábosként életre kelteni egy tárgyat, és létezni színészként egy, a történetet író jelenidőben. A Brighella Bábszínházban mindkettőt mesteri fokon művelik. Szakmailag képzettek, emberileg nyitottak, és igényesek. Öröm ezzel a csapattal dolgozni” – mondja Szabó Attila rendező, dramaturg, aki bohócdoktorként is tevékenykedik.



Apró néni apró lakásban él, apró asztalról eszik apró kanalával, apró ágyban alszik apró párnácskáján, és folyton kacarász. Vagy pityereg. De mindkettőt jókedvében. Eteti a pillangókat, itatja az egereket. Néha kiül a háztetőkre, közel hajol a teleholdhoz, és aprókat sóhajtva énekel. Köré gyűlnek olyankor a kóbormacskák. Egyik este, ki tudja, hogy került oda, egy csecsemőt talál apró ágyában. És ez a csecsemő napra nap nőttön nő. És nő. És szomorog. És búbánatoskodik, de annyira, hogy lehetetlen jó kedvre deríteni. Apró néni elhatározza, hogy tenni kell valamit. Tesz is! Vendégeket hív, hogy közös erővel vidítsák fel a nagyra nőtt Búbánatot.vDe hogy mifélék azok a vendégek, azt bizony nem árulom el, mert aki kíváncsi, az hamar nézze meg!


Az Apró néni és a nagyra nőtt Búbánat című nonverbális bábelőadás szereplői Bandura Tibor, Kófity Annamária, Laczkó Tekla, Nagy Anikó és Nagy Tamás. A produkció hangtechnikusa Fehér Róbert, fénytechnikusa Szátvári Csaba, asszisztense Bandura Emese, ügyelője pedig Liegner Zsolt.


Az Iparosotthon bábszínházi termében tartott bemutatóra jegyek kaphatók az Északi Színház Horea utcai jegypénztárában minden hétköznap 10 és 17 óra között, hétvégén 10 és 13 óra között, illetve az előadás előtt egy órával.


Az előadás 4 éves kortól ajánlott.


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # hétvégiinterjú # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: