2010-03-11 18:32:52• hírek • Kótai Levente

Apró lett a szakszervezeti megmozdulás

Utcai demonstrációt tartott az Alfa Cartel szakszervezeti tömörülés. A tanügyi dolgozók illetve a közalkalmazottak kárára történt intézkedések háborították fel az utcára vonulókat.  Az Alfa Cartel öt szakszervezetet tömörít magába, és 42 területi egységre tagolódva lát el érdekképviseleti feladatokat. A vezetőség elmondása szerint közel egy millió embert képviselnek, ennek ellenére csak egy aprócska csoport vett részt a demonstráción.

Március 11-én az új főtéren, a Prefektúra előtt vonultak fel transzparenseikkel a tüntetők. Dirle Vasile ügyvezető elnök az összegyűlt csoportnak fennhangon elolvasta a vezetőség Emil Boc-hoz címzett levelét. A szervezet azzal vádolja a kormányt, hogy intézkedéseivel romlásba dönti az országot. Tételesen felrótta neki a tömeges elbocsátásokat, a tanárok elmaradt fizetését, a nyugdíjak befagyasztását, valamint az idei év összes baklövését.

Sorin Faur, helyi szakszervezeti elnök azt is kifogásolta, hogy a közalkalmazottakat számos becsmérlő, rágalmazó kijelentéssel illette Emil Boc kormányfő, és olyan juttatásokat akar visszafizettetni velük, amit alap nélkül nyilvánítanak törvénytelennek. A kicsiny de feltüzelt tömeg a „szégyelld magad" Emil Bocnak címzett felkiáltást skandálva fejezte ki egyetértését a vezetők által elmondottakkal.

A megmozdulás a rossz idő miatt nem sikerült túl látványosra. A 80-100 megjelenő személy is kénytelen volt a közigazgatási palota kitüremkedő épületrészei alatt meghúzni magát, osztozva a szűk helyen az ott parkoló autókkal.


A rosz idő rosz helyre szorította a kevés tüntetőt

A rossz idő rossz helyre szorította a kevés tüntetőt


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: