2012-03-19 13:38:05• hírek • Kocsis Zoltán

Április végén jelentkezhetnek a tanárok

Szatmár megyében idén 2258 diák vett részt különféle tantárgyversenyeken, közülük 140-en jutottak be az országos döntőbe, hangzott el még a sajtótájékoztatón.

A decentralizáció jegyében az idei esztendőtől minden egyes tanintézmény maga rendezi meg a tanárok versenyvizsgáját, maga dönt tehát, hogy hogy milyen tanári gárdával kezdi meg a következő tanévet. A versenyvizsgák időpontjáról tájékoztatta a sajtó képviselőit hétfőn a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség.

Az ott elhangzottak szerint március 30-án minden egyes iskola közzéteszi, hogy melyek a be nem töltött posztjai. Ezen lista megjelenik majd a tanfelügyelőség és az oktatási minisztérium honlapján is. A versenyvizsgán az idén végzők is részt vehetnek, nekik április 12-ig kell jelezniük részvételi szándékukat a kívánt iskolában, majd június 26-31 között meg kell erősítsék ebbéli szándékukat. A már aktív pedagógusoknak április 20-28. között kell megerősíteniük részvételi szándékukat.

Minden egyes iskolának április 30-án nyilvánosságra kell hoznia a vizsgák mikéntjét és pontos menetrendjét. A vizsga két részből áll: a gyakorlati szakaszra május 2-8. között kell szert keríteni, az írásbelit pedig augusztus 2-án kell megejteni. A gyakorlati vizsga negyed részét, az írásbeli pedig háromnegyed részét képezi a végső eredménynek. A helyek elosztására augusztus 10-16. között kerül sor.

A vizsgabizottságot is az adott iskola állítja össze. Ebben helyet kap az aligazgató valamint minimum két szaktanár - akik akár más intézményből, sőt, más megyéből is érkezhetnek. Fontos tudni, hogy aki emígy nyer címzetes posztot, az csak az adott iskolában számít címzetesnek.

A sajtótájékoztatón szó esett továbbá arról, hogy a beiratkozások első szakaszában 2612 gyerek iratkozott be első osztályba, 1764 pedig előkészítőbe. Kedden kezdetét veszi a beiratkozások második szakasza, ahol azok iratkozhatnak be, akik nem a körzetükhöz tartozó iskolába szeretnének iratkozni - amennyiben ott maradt üres hely. A rendelkezésre álló helyek számát úgy számítják ki, magyarázta el Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes, hogy az intézmények iskolatervében szereplő összegből kivonják az adott körzetben felmért gyerekek számát. Ez lehetővé teszi, hogy a harmadik körben azok is beiratkozhassanak körzetükbe tartozó iskolába, akik eredetileg másik intézményt választottak, de oda nem jutottak be.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: