2005-08-17 21:34:44• hírek • Szatmár.ro

Ápolás a nyaralás után

2218080511.jpgA nyári hónapok után fontos teendő az igénybevett haj és bőr regenerálása.

Mindenre képesek vagyunk csak azért, hogy minél hamarabb és minél szebben lebarnuljunk. Arra azonban már a legtöbben kevés gondot fordítanak, hogy a napsütés által okozott károkat helyrehozzák. A nyári hónapok után fontos teendő az igénybevett haj és bőr regenerálása. Az ápolás mellett az sem utolsó szempont, hogy kellő odafigyeléssel a megszerzett szép bronzbarna színt hetekkel meghosszabbíthatjuk.

 

Nyáron még alaposabb és másféle ápolás szükséges, mint az év többi részében. Nem csak a bőrre, a hajra is igaz: akkor őrizheti meg fényét, ha tápláló anyagokból gazdagon kap a nyári, napos időszakban.
A barnára sült bőrünk megvastagodik, rugalmatlanná válik az erős napfénytől. Ezért jó, ha kerüljük az erős kozmetikumot, szappant, alkoholtartalmú arcvizet. Használjunk helyette vízpótló, hidratáló krémet, emulziót, pakolást. Ne feledkezzünk meg a napozás utáni (aftersun) készítményekről.
A hatékony bőrápolás azonban nem elegendő, ha nem fordítunk figyelmet a táplálkozásra. Igyunk minél több folyadékot, lehetőleg ásványvizet, gyógyteát, cukor nélküli, rostos zöldség- vagy gyümölcslevet. Fogyasszunk sok gyümölcsöt, együnk zöld és sárga főzeléket, salátát. Emellett töltsük föl szervezetünk vitamin- és ásványianyag-készletét.

Megelőzés

Mielőtt azonban a nyaralás utáni teendőket vennénk sorba, íme néhány tanács a napfürdőzés közbenre is: 221808052.jpg

A mellet, a vállakat, az orrot és a lábfejet „napteraszoknak“ nevezzük, mivel ezeket éri a legtöbb égető napsugár. E helyeken gyorsabban barnul a bőr, de ha leég, amire nagyobb az esély, akkor sajnos gyorsabban le is hámlik. Legjobb, ha este, lefekvés előtt bőrápolóval még egyszer alaposan bekeni e testrészeit.

Ha finoman lebarnult arcbőre valamilyen okból sötétre barnul, bizony az éveket öregíthet rajta. Nemcsak a leégés veszélyes, a túlzott lebarnulás is. 35 év felett már sokkal nehezebb a bőrnek kihevernie az UV-sugárzás okozta igénybe vételt. Ezért használjunk az arcbőrre mindig megfelelő fényvédő faktorú nappali krémet, este pedig – a napozás utáni készítményekkel történő ápolás után – jöhetnek a nagy adag tápláló hatóanyagot tartalmazó ampullák és kapszulák.

Egy másik veszélyforrás, hogy a napfény cserepes, olykor sebes ajkakat és száj körüli ráncokat okozhat. Az ajkak finom bőre ugyanis sem melanint, sem védő zsírréteget nem tartalmaz. Ezért nem szabad napközben megfeledkezni az ajaknak és környékének védelméről. Éjszakára pedig jöhet az ajakbalzsam.

Nagyon fontos, hogy nyáron használjunk az arctisztításhoz – a zsírtalanító arcmosó zselé helyett – krémes állagú arctisztító tejet, vagy folyadékot. Így jobban védjük a bőr lipidköpenyét. Az alkoholtartalmú arctonikot felejtsük el, mert erőteljesen szárító hatású. Sokkal jobb egy frissítő termálvizes-spray.

Minden strandolás után, legkésőbb este el kell távolítani a bőrről a só, a homok és a napozószerek maradványait. E tisztálkodáshoz legalkalmasabb a langyos víz, extra könnyű, hidratáló tusfürdővel. Az UV-sugárzás által igénybe vett bőrnek sok nedvességre van szüksége, elkerülendő a korai hámlást. Ezért zuhanyozás után kétszer annyi testápolót használjunk mint máskor. A modern napozás utáni készítmények többet is tudnak az egyszerű hidratálásnál. Tartalmaznak például szabadgyököket megkötő C- és E-vitamint, esetleg nyugtató hatású Aloe Verát, barnulást serkentő és hűsítő hatóanyagokat.

Nyaralás után

221808053.jpgNyaralás végén száraz a bőrünk, az arcunk, a hajunk. A nap, a fürdőzés megviseli a kültakarót, noha a nyaralás alatt testileg és lelkileg is regenerálódunk. Aki hosszabb időt töltött vízparton, főleg tengerparton, annak bőre hámlóvá, kissé rugalmatlanná és nagymértékben vízhiányossá vált.

A száraz, hámló, esetleg berepedt bőrt hidratáló emulziókkal, illetve krémekkel kell ápolni. Sokféle gyógykozmetikai szer közül választhatunk, amelyek igen drágák, de megfelelően korszerű és igényes készítmények.

Az arcbőr fokozott ápolásra, kezelésre, sőt kényeztetésre szorul nyár végén. Erre ceramidtartalmú, lipo-hidroxy anyagokat tartalmazó hidratáló és tápláló arctejek, testápolók ajánlottak. Az arckrémek közül szintén a ceramidtartalmú, multivitaminos, esszenciális ásványi sókat tartalmazó, E-vitamin-tartalmú frissítőzseléket, hidratáló krémeket kell használni. Ezekben már zömmel stabil fényvédő is van.

Idősebb bőrre éjszakára proretinoltartalmú, par-clastylt is tartalmazó, öregedést, ráncosodást gátló regenerálókrémet lehet alkalmazni. Amennyiben ezek vásárlását pénztárcánk nem engedi meg, akkor gyógyszertárban recept nélkül vagy receptre felírva, aránylag jó minőségű különféle zsíros, félzsíros, illetve hidratáló krémekhez juthatnak hozzá.

A nyaralás után a tisztálkodásra használt szappant vagy folyékony szappant is jól kell kiválasztani. Olajos tusfürdőt, olajfürdőt használjunk, illetve a különféle folyékony, zuhanyozáshoz használatos, C-vitamin- és egyéb provitamintartalmú fürdőemulziók is jó hatásúak.

Hajápolás

221808054.jpgMivel a nyaralás a hajunkat is igénybe veszi, ne sajnáljuk az időt egy regeneráló kúrára.
A nap intenzív hatása, a sós tenger vagy akár a strandok klóros vize is károsodásokat okozhat a hajban. Töredezetté, szárazzá, fénytelenné teheti a hajat. A haj elveszti vitalitását és rugalmatlanná válik.

Ma már rendkívül hatásos hajkozmetikumok kaphatók az üzletekben. Igyekezzünk olyan hajápoló-készítményeket vásárolni, amelyek 100 százalékban tartalmaznak növényi vagy állati hatóanyagokat. Elsősorban olyan hidratáló és vitalizáló sampont kell választanunk, amely tartalmaz kukoricakivonatot, limnanthes alba olajat vagy kitozánt. A kukoricakivonat és a limnanthes alba olajok felfrissítik, védik és selymessé teszik a hajat, míg a kitonáznak, ennek a rákfélék ollójából nyert anyagnak a keratin építésében van szerepe.

Hajmosás után olyan balzsamokat, pakolásokat használjunk, amelyek revitalizáló hatásúak és a bennük levő fontos hatóanyagok, pl. a növényi protein, cukorszármazékok, kukoricacsíra, algakivonat, rizsolaj, E-vitamin segítségével ápolják és védik a hajat. Ezek a nélkülözhetetlen hatóanyagok néhány perc alatt szívódnak fel a hajban és fejtik ki jótékony hatásukat. A frizura elkészítése előtt még a nedves hajra érdemes szárítást megkönnyítő fixálót tenni, amely amellett, hogy selymes fényt ad a hajnak, óvja is a forró hajszárítótól és könnyen fésülhetővé teszi.

A hideg, szeles, esős idő beálltával érdemes betartani azt az aranyszabályt, hogy hajmosás után vizes hajjal egyáltalán ne, de hajszárítás után is csak egy bizonyos idő elteltével, lehűlt fejjel menjünk ki a szabadba. A fejbőr ugyanis könnyen megfázhat, és érzékennyé válhat a gombás és bakteriális fertőzésekre, ami korpásodáshoz vezethet.

Nyaralási stressz

A nyaralás utáni időszak nemcsak külső, hanem belső problémákat is okozhat. A visszaérkezés kellemetlen perceket jelenthet. Ahogy az idegen környezet megszokása, úgy egy jól sikerült nyaralás utáni hazatérés is nehézségekkel járhat. Miután kipihenve, jókedvűen jövünk haza a nyaralásból, magánéletünkben, otthonunkban vagy a munkahelyünkön váratlan dolgot tapasztalunk: levertnek, fáradtnak érezzük magunkat, a hangulatunk is rossz. Általában a hazatérés utáni harmadik nap a legkritikusabb, éppen ezért miután kipihentük a nyaralás "fáradalmait", próbáljuk becsempészni mindennapjainkba az ott megszokott időtöltéseket. Ha például vízparton töltöttük szabadságunkat, hazajövet menjünk el néhányszor úszni. Így nem érezzük annyira a hirtelen váltást, a visszatérést a hétköznapokba és talán szokásunkká válik a rendszeres testmozgás.

(Forrás: eletforma.hu , hazipatika.hu, kiskegyed online)

Gondola.hu 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: