2020-06-29 10:06:48• hírek • Refszatmar.eu

Apák napja és tanévzárás Szárazberken

Június utolsó vasárnapja a tanév mérlegvonásáról, illetve az édesapák köszöntéséről szól hagyományos módon a szárazberkiek életében, amikor a vallásórások versekkel, énekekkel és bibliai drámajelenetekkel adnak hálát Istennek a tanulásban elért eredményekért és azokért, akik a mindennapokban sokat dolgoznak érettük. Ők az édesapák és nagyapák, akik felelősséget vállalnak a család összetartásában, erejükkel és példamutatásukkal bizonyítják, hogy fontos szerepet töltenek be a gyermekek és unokák nevelésében. – mondta lapunknak Ilonczai Zsombor lelkipásztor.

Isten Igéje a gyülekezethez a Mózes második könyve 2. részének első feléből szólt a gyülekezethez, ahol nem könnyű élethelyzetben lévő Lévi nemzetségéből származó “férfiú,” Amrám családot alapít, és feleségül veszi az úgyszintén a Lévi nemzetségéből származó “leányt,” Jokebédet. Ez a család sok mindennel kell megkűzdjön és szembenézzen, hiszen az, amit az egyiptomi hatóság a héberekkel tesznek, az kétség nélkül elviselhetetlen. Mégis gyermekeket vállalnak, megkeresik a legjobb lehetőségeket, ahhoz, hogy egyáltalán létezzenek, mert Isten szemszögéből tekintenek a jövőbe, aki nem csak a család, hanem az egész kiválasztott nép üdvtörténetét készíti elő a megszületett Mózes által.

A társadalom legszűkebb köre a család. Alapvető értékeink, kötődésmintáink, azonosságtudatunk innen származik, amibe beleszülettünk. Gyermekeink a családban ismerkednek meg először a többiekhez való tartozásának és saját egyéni különbözőségének a jelentésével. A gyermekeknek a származás sok esetben a kultúrához való tartozást, a hagyományokba való beilleszkedést, a lét folyamatosságának fenntartását, azaz identitásának biztos alapját jelenti. Ebben a helyzetben az édesapáknak fontos feladatuk van, amelyhez erőt mindig Istentől kell kérjenek.

Az igehirdetést követően a legkisebbek énekes-verses műsort adtak elő, amelyet követően a nagyobbak a tékozló fiú történetét játszották el, majd a gyülekezet kórusának szolgálata következett. A gyermekek saját maguk által készített ajándékot adtak át az édesapáknak, de ők sem maradtak jutalom nélkül, hiszen Győrbíró Sándor katekétikai előadónak köszönhetően értékes könyvcsomagot vehettek át.





Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: