2013-01-10 22:34:47• hírek • Szatmár.ro

Apa tart először imahetet

Megkezdte szolgálatát a református lelkészkórus ebben az évben is. Első fellépése az Apai Református Templomban volt, Higyed János Mátyás lelkipásztor igehirdetését követően. Az apai gyülekezet vendégszeretete kézzelfogható volt.

Szerda este imaheti alkalmon szolgálhatott a Szatmári Református Egyházmegye Lelkipásztorkórusa. A kora esti istentiszteleten szép számban megjelent hívek már a heti himnuszukkal megfogalmazták azt, hogy Kit engednek munkálkodni az imaalkalmakon: semmit sem én, mindent csak Te! A gyülekezet kórusa is szívből jövően énekelte ezt.

Higyed János Mátyás igehirdetési szolgálatának témája Pál apostolnak rómabeliekhez írt levele 8. része alapján a következő volt: Az Úrral járni - a föld gyermekeiként. A teremtett világ szabadulás után sóvárog, fogalmazta meg az apostol gondolatai alapján a lelkipásztor.

Különlegessége az eseménynek az volt, hogy Nagy Róbert apai lelkipásztor éppen a Higyed János által pásztorolt gyülekezetben nevelkedett, Szatmár-Kültelek volt az Anyaegyházközsége, a teológia elvégzése után került Apába, ahol szójátékkal élve a gyülekezettel együtt anyait-apait beleadtak Isten országa építésére. A gyülekezet szeretetét és annak eredményeit a lelkipásztorkórus is tapasztalhatta.

A megyében kronologikus sorrendben ebben az évben is először Apa tart imahetet: Vasárnap a helyi lelkész szolgált, hétfőn igét hirdetett Ary László Vámfaluból, kedden Szilágyi Balázs Szatmár-Láncosból, szerdán Higyed János-Mátyás, csütörtökön Fazekas Ildikó Avasfelsőfaluból.

A pénteki istentiszteleten Barabás Attila tasnádszántói lelkipásztor, szombaton Huszár László szinérváraljai lelkész szolgál. A záró istentisztelet vasárnap lesz, amikor a meghívott Hecker Márton nyíregyházi metodista pásztor hirdeti az evangéliumot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: