2010-12-26 20:24:16• hírek • Megyeri Tamás Róbert

Angyalok dala Kaplonyban

A Nagykároly melletti községben már tavaly is összegyűlt a falunépe, hogy együtt örvendezzen karácsony alkalmából. A közösség ünnepét idén is megszervezte a helyi önkormányzat, s a település főterére, a Szent Antal-templom melletti díszkertben felállított karácsonyfa köré több mint százan gyűltek.

Ugyan a kaplonyiaknak sem volt külsőségekben igazi karácsonyuk, a vasárnap esti havazás valamelyest kárpótolta őket a fehér szenteste elmaradásáért. Az ünnepi hangulatot egyébiránt nem tudta megkurtítani a szokatlan, már-már őszinek tetsző időjárás. A fentebb említett római katolikus istenháza színültig megtelt az éjféli szentmisére. Előbb gyermekek mutattak be pásztorjátékot, majd a ferences testvérek szóltak Krisztus születésének csodájáról és tanulságáról.

Vasárnap délután, a 6 órai szentmisére is megtelt a Szent Antal tiszteletére felszentelt kolostortemplom. A hívek azonban nem hazafele siettek az istentisztelet után, hanem a díszkertben lévő kút mögött magasodó fenyőfát sereglették körbe. Természetesen a református vagy egyéb felekezetű kaplonyiak közül is sokan megérkeztek ekkorára.

A fúvósok zendítettek rá mindenekelőtt. A hópihék káprázatosan cikázták körbe-körbe a muzsikaszóba andalodó jelenlévőket. S hogy a lélekmelengető percekben senkise fázzon, a polgármesteri hivatal személyzete, köztük az elöljáró és helyettese forralt borral és meleg teával kínálta az embereket. A gyermekeknek még szaloncukorral is kedveskedtek.


A Kaplonyi Páter Szabó Dömjén Vegyeskar
A Kaplonyi Páter Szabó Dömjén Vegyeskar


A Kaplonyi Páter Szabó Dömjén Vegyeskar állt félkörbe ezután a fenyő elé, s gyönyörű énekszóval beszéltek a karácsonyról, valamint zengtek hálát a Megváltónak és Istennek. Jónucz Alfonz dirigens vezetésével az egyébként még messzeföldön is dicsért énekkar valóságos angyali karnak tetszett. Ez alkalommal is többek szemébe nedvességet nem csak a hópihék varázsoltak. A fúvósok sem maradtak el a könnyek előcsalogatásában. Mircea Căcu vezetésével a fúvósbanda több jólismert karácsonyi muzsikát is megszólaltatott. Az asszonykórus következett. A kaplonyi dalos lelkületű hölgyek is kitettek magukért, s a karácsonyi énekeket egyre többen dúdolták a hallgatóság közül is miközben meggyújtották karácsonyi csillagszóróikat.

Még egy óra hosszúságúra sem nyúlt el a rendezvény. A kaplonyiak ragyogó szemekkel ballagtak hazafele, s hiába fújt bármily fogvacogtató szél, valami bent melengette őket.


A kaplonyi fúvósok
A kaplonyi fúvósok

Az asszonykórus
Az asszonykórus

Csillagszórók


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: