2016-06-10 17:03:46• hírek • Kocsis Zoltán

Angliának szurkol, Magyarországtól többet vár, mint Romániától

„Remélem végre Anglia nyer!", kezdi a beszélgetést Csík Tibor, ezzel egyszersmind megelőzve az erre vonatkozó kérdést. „Régóta szurkolok az angoloknak - főleg a szurkolói hangulat miatt -, hogy nyerjenek már valamit", teszi hozzá gyorsan.

„Persze ott vannak még a franciák, a németek mindig németek maradnak, de említhetjük a spanyolokat vagy az olaszokat, a hagyományos nagycsapatokat is", folytatva az esélylatolgatást, mintegy válaszolva a kérdésre: a szíve vagy az esze mondatja vele, hogy az angolok révbe érhetnek Párizsban. Ami, figyelembe véve a péntek hajnali balhét a marseille-i kikötőben, finoman szólva sem biztos, hogy osztatlan sikert okozna a hazai keménymag soraiban...

A szakembernek rögtön meg is említjük a legnagyobb erdélyi magyar futballszaktekintély, Bölöni László napokban tett kijelentését, mely szerint az igazi Eb. az egyenes kieséses szakaszban kezdődik majd, a „többi pedig sportpolitika". Válasza egyszerre szakmai, de tükrözi a Csík Tibort jellemző alázatot, mások iránti tiszteletét is. „Ha akarnék, sem mondhatnék ellent Bölöni úrnak! Nemrég alig több mint 24 ország indult el a selejtezőkön, most pedig ennyi ország vehet részt. Persze hogy ez a mezőny felhígulását jelenti, ám minden a bizniszről szól. Gondoljunk csak bele, hány turista vette célba Franciaországot..."

Ha nincs a mezőny felduzzasztása (ez az első EB., amelyen az eddigi 16 helyett 24 csapat vesz részt), Magyarország és Románia talán ki sem jut az kontinenstornára. A két válogatott kapcsán meglepő módon Csík a magyaroktól vár jobb szereplést. „A válogatottat jellemző lendület, az azt körülvevő pozitív hangulat, valamint a hátország, az infrastrukturális fejlesztések, a kormánytámogatás szerintem pozitívan hat ki a csapat teljesítményére is", fogalmazott a Steaua egykori védője. „Romániában ezzel szemben mintha minden ellentétes irányban haladna, mint a nagyok fejlődése! Nemhogy csökkenne a különbség, de egyre nő. Nézzük csak meg, merre játszanak a román válogatottak: Katar, Szaúd-Arábia, török kiscsapatok, spanyol másodosztály..."

A nyitómeccsel kapcsolatban a szakember szervezetten védekező román válogatottat vár. Ebben és a csapatszellemben látja Anghel Iordanescu legénységének erősségét. „Kérdés, mire elég ez a klasszis támadójátékkal rendelkező franciák ellen", teszi fel a sokakat foglalkoztató kérdést. „Svájc az utóbbi időben minden nagy tornán ott van, játékosai tapasztalata sokat számít, ráadásul kemény bajnokságokban játszanak. Albánia lehet esetleg verhető...". Magyarország esetén a képlet hasonló. „Ami ott Franciaország, az itt Portugália. Ausztria nagyjából Svájc szintjét képviseli, marad Izland...."

Amennyiben persze Izland nem okoz meglepetést, mint tette a selejtezők során azzal, hogy kétszer megverte a hollandokat. Ezt, azaz a meglepetést amúgy Csík Belgiumtól várja. A szakmától kevésbé. „A két évvel ezelőtti világbajnokság érdekessége volt, hogy sokan visszatértek a 3 középső védős rendszerhez. Elsősorban azért, mert a sűrűn következő meccsek nagyobb biztonságra serkentették az edzőket. Ezt és a 4-3-3-as rendszert favorizálják a legtöbbet, az Eb-n sem várok mást", szakmázott Csík.

„A kicsik alkalmazkodnak az ellenfélhez, a nagyok mindig játsszák saját játékukat. A gépezetben mindig készen áll a megfelelő szintű csere, ez pedig általában végső sikerhez vezet", fogalmazta meg a foci egyik alaptörvényét a 44 éves mester.

Az Olimpia jelenlegi másodedzője szerint a terrorveszély nem foglalkoztatja a játékosokat, a pályán ez nem lehet hatással rájuk. „Óriási a készültség, minden országból érkeztek rendőrök... Ha bármi történne viszont, akkor az a torna végét kell jelentse!", jelentette ki.

„A mai fociban mindenki ismer mindenkit, így nem nagyon lehet meglepni az ellenfelet! Ami döntő lehet - a szerencsefaktor mellett - az a klasszisok teljesítménye. Más szóval, hogy a klasszisok közül ki lesz kevésbé fáradt a hosszú klubszezon után" véli a szakember

„Jó szurkolást a Szatmár.ro olvasóinak!" zárta a beszélgetést Csík Tibor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: