2009-04-28 14:13:42• hírek • Pietsch Lajos/MTI

Amit a jó alvásról tudni érdemes

A németek legkevesebb egyharmada súlyos alvászavarokkal küszködik. Egy kedden nyilvánosságra hozott jelentésből kitűnt, hogy túlnyomó többségük még nyolc óra "ágyban töltés" után is kimerülten és izgatottan ébred.

A jelentésben foglaltak még a legtekintélyesebb szakembereket is megdöbbentették, ennyi "rosszalvóra" ugyanis nem számítottak. S rögtön kiszámolták, hogy az ember életének mintegy harmadát "átalussza", ezért itt az ideje lehetőség szerint minél jobban bearanyozni az álomban töltött életet. Nem is beszélve arról, hogy az alvás nem idővesztegetés, arra különösen szükség van a szervezet regenerálódása érdekében, mégpedig egy felnőtt esetében minimum hét-nyolc órára.

Mindazonáltal - mint a szakértők rámutattak - a jó alvás fontosabb, mint a hosszú alvás. S ebben különös szerepe van a környezetnek, továbbá az ember belső nyugalmának.

Ami a megfelelő környezetet illeti, a pihentető alváshoz mindenekelőtt jó levegőre, illetve optimális klímára van szükség. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az ablakot tartósan tárva kell tartani. A hozzáértők szerint elég, sőt jobb is lefekvés előtt mintegy negyedórán át jól kiszellőztetni, s hasonló időtartamú szellőztetésre van szükség felkelés után is. A komplett levegőcsere ezáltal biztosítható. Az optimális hőmérséklet pedig az alváshoz mintegy 18 fok, a páratartalom pedig 50 százalék.

A matraccal kapcsolatban a német szakértők szerint nem az a fontos, hogy az kemény vagy puha legyen, hanem az, hogy a legjobban megfeleljen az alvó személy igényeinek. "Felülre" pedig a könnyebb takarók a legalkalmasabbak, a nehéz dunyhák csak súlyt jelentenek, de egyáltalán nem melegítenek jobban, mint a korszerű anyagokból készült könnyű takarók.

A szakemberek esküsznek továbbá a sötétségre. Szerintük a fényt száműzni kell a hálószobából a pihentető alvás érdekében. Különösen nyáron ajánlatos a sötétítőfüggöny, hacsak az érintett személy nem akar a felmenő nappal együtt akár már fél ötkor ébredni. A világító ébresztőórákat, valamint az elektronikus eszközöket, köztük a televíziót és a hifitornyokat ugyancsak száműzni kell az ágy közeléből.

Azután fontos, hogy a németek lehetőség szerint minél nyugodtabban készüljenek az elalvásra. Ezért a hálószobából el kell távolítani minden olyan tárgyat, amely elvonhatja a figyelmet az alvástól, s töprengésre késztethet. Így például minden fajta takarítóeszközt, továbbá számlát, s általánosságban mindent, ami a napi munkával függ össze. Törekedni kell arra, hogy a hálószoba semmiképp ne legyen "összetéveszthető" a munkahellyel.

A szakértők szerint fontosak a különböző rituálék is, legyen szó akár egy pohár meleg tejről, akár egy csésze nyugtató teáról, akár egy nyugtató fürdőről vagy épp egy könnyű sétáról, esetleg pihentető zenéről. A lefekvés előtti sportolás, a koffeintartalmú italok és a túl sok alkohol ugyanakkor nehezíti az elalvást. Ez utóbbi különösen csalóka, mert segíti ugyan a villámgyors álomba merülést, de annál inkább rombolja az alvás minőségét.

A legfontosabb azonban mégis az, hogy az emberek pozitív gondolatokkal készüljenek az alváshoz. Sokan ugyanis akár órákon át is éberen fekszenek az ágyban, s ott próbálják megoldani napi gondjaikat. Ennek elkerülése, az ártalmas gondolatok kikapcsolása érdekében a szakértők azt ajánlották: minden gondot fel kell írni egy darab papírra, s az azokkal való foglalkozást tudatosan másnapra kell halasztani. Ehelyett pedig csakis olyan örvendetes dolgokra szabad gondolni, amelyek aznap kimaradtak az életből. Csakis az ily módon "kitakarított" gondolatok segítik a test és a szellem számára egyformán fontos alvást - vélekedtek a megkérdezett szakemberek.

Ne az ágyban, elalvás előtt próbáljuk megoldani a napi gondjainkat

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: