2010-02-05 10:20:03• hírek • MTI/AFP/AP/Reuters

Amerikai rakéták védik Romániát

A román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jóváhagyta azt az amerikai kérést, hogy ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas elfogórakétákat telepítsenek Romániába az amerikai rakétapajzs részeként - jelentette be csütörtökön Traian Basescu.

A román államfő a CSAT ülése után kevés részletet árult el, de úgy tűnik, hogy a Barack Obama amerikai elnök által módosított rakétapajzs-építési elképzelések keretében telepítenének elfogórakétákat a Fekete-tenger partján fekvő országba.

Basescu szerint szárazföldi kilövőállásokról indítandó rakétákat telepítenének Romániába, s a rendszer 2015-ben válna működőképessé. A román államfő hangsúlyozta, hogy a terv nem Oroszország ellen irányul.

Obama tavaly szeptemberben módosította elődjének, George Bushnak az amerikai rakétavédelmi rendszer kelet-európai kiterjesztésére vonatkozó tervét, amely az úgynevezett lator államok - például Irán - esetleges rakétatámadásai elleni védekezésül Csehországba egy radarállomás, Lengyelországba pedig elfogórakéták telepítését irányozta elő. Obama új terve értelmében szárazföldi és tengeri kilövőállásokról indítandó elfogórakétákat telepítenének a Perzsa-öbölbe és köréje, hogy védelmet nyújtsanak az "egyre súlyosabb iráni rakétaveszély" ellen.


A rakétavédelmi rendszer telepítése felbosszantotta az oroszokat
A rakétavédelmi rendszer telepítése felbosszantotta az oroszokat


Basescu csütörtöki bejelentése megfigyelők szerint váratlan volt. Korábban a Romániához hasonlóan NATO- és európai uniós (EU-) tagállam Csehország és Lengyelország aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Obama módosította Bush rakétapajzs-építési tervét.

Az amerikai rakétavédelmi rendszer kelet-európai kiterjesztése felbosszantotta az egykori hidegháborús ellenfél Oroszországot, amely nukleáris elrettentő erejét aláásó fenyegetést látott benne, és azzal vádolta Washingtont, hogy beavatkozik az orosz érdekövezetbe.

Több más EU-tagállamtól eltérően Romániában a lakosság körében nagyon népszerű az amerikai katonapolitika. Az országban már működik egy kisebb amerikai támaszpont, amelyet azért hoztak létre, mert az amerikai védelmi minisztérium a hidegháború idején kialakított nagy nyugat-európai támaszpontokról kisebb és a közel-keleti és egyéb válságövezetekhez közelebb fekvő helyekre vezényel át erőket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: