2009-02-04 17:02:06• hírek • Szatmar.ro

Amerikai csapat a Forma1-ben

A következő szezonban egy új, amerikai csapat is beszállhat a száguldó cirkuszba.

A gazdasági válság ellenére, úgy tűnik, nem csak távozó (vagy azt fontolgató) csapatokról számolhatunk be a Forma1 kapcsán, a hírek szerint ugyanis jövőre egy amerikai istálló csatlakozhat a sorozathoz, USF1 néven.

A motorsport-total.com című szaklap internetes verziója szerdán arról számolt be, hogy értesülései szerint Ken Anderson és Peter Windsor vezetésével 2010-től egy teljesen amerikai csapat indul majd az F1-ben.

A két úriember nem járatlan a motorsport világában, Anderson ugyanis 1989 és 1990 között a Ligier egyik vezető mérnöke volt, de dolgozott a NASCAR-sorozatban technikai igazgatóként és az IndyCar-ban főtervezőként. Legnagyobb sikerei ehhez a sorozathoz kötődnek, hiszen öt bajnoki cím megszerzésében segédkezett. Windsor újságíróként követte a sorozatot hosszú ideig, volt Nigel Mansell menedzsere majd a Williams csapatmenedzsere.

És hogy egy csapat mitől tiszta amerikai? A főhadiszállása az észak-karolinai Charlotte-ben lesz, míg az európai központ a tervek szerint a spanyolországi Bilbaóban. Az istálló célja az amerikai technológia népszerűsítése lesz és tengerentúli pilótákat fog majd alkalmazni. Az utolsó amerikai versenyző mellesleg a Toro Rosso korábbi pilótája, Scott Speed volt 2007-ben, míg az utolsó amerikai csapat a Dan Gurney vezette Eagle volt 1967-ben.

Ugyanakkor érdekes, hogy az idei versenyprogramban egyetlen észak-amerikai futam szerepel, a montreali Gilles Villeneuve Circuit (fotó, lenn) épp a tavalyi szezon végén került ki a programból.

A Gilles Villeneuve Circuit, Montreal, Kanada

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: