2011-06-11 12:30:51• hírek • MTI/AFP

Fellendülőben az amerikai fegyverexport

Az Egyesült Államok az idén közel 46 milliárd dollárért exportál fegyvereket és hadianyagot, a kivitel értéke közel másfélszerese az egy évvel korábbinak - közölte az amerikai védelmi minisztérium nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szerve (DSCA).

A tavaly októberben kezdődött, idén szeptemberben záruló folyó költségvetési évben az Egyesült Államok 46,1 milliárd dollár bevételt tervez a külföldi katonai értékesítési program (FMS) keretében fegyver- és hadianyagexportból.

A kivitel ellenértékének 79 százalékát különböző országok és szervezetek fizetik, a maradékot pedig maga az Egyesült Államok különféle segélyprogramok számára.

Az amerikai hadianyagexport a 2000-es évek elején éves szinten még csak tíz milliárd dollár körül mozgott, 2005-től viszont közel 30 milliárd dollárra ugrott.

William Landay altengernagy, a DSCA igazgatója újságíróknak elmondta, hogy 2005-2010 között az FMS-en keresztül 96 milliárd dollár értékben exportáltak hadianyagot és szolgáltatásokat.

Az altengernagy szerint a 2000-es évek elején a vásárlóknál mindenekelőtt a legjobb ár volt a fő szempont, az afganisztáni katonai beavatkozás kezdete után azonban egyre gyorsabban szerették volna birtokba venni a megvásárolt felszerelést, ami felhajtotta az árakat.

Landay megjegyezte azt is, hogy a líbiai beavatkozásban részt vevő több ország megkereste a DSCA-t elhasznált fegyverarzenálja pótlása érdekében, de nem részletezte ezen országok körét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: