2010-07-30 10:47:52• hírek • MTI

Alváshiánytól szenvednek a szülők

Az újszülöttek szülei 6 hónapnyi alvási időtől is eleshetnek a gyermek életének első két évében - állapította meg egy tanulmány.

Többségük négy óránál is kevesebbet tud zavartalanul pihenni éjszaka a csecsemő sírása miatt.

A legtöbb felnőttnek 24 óránként minimum 5 órányi folyamatos alvásra van szüksége, hogy az életfunkciói megfelelően működjenek, de az is előfordul, hogy valakinek 8 óra szükséges. Ezzel szemben az újszülöttet vagy 2 éven aluli gyermeket nevelő szülők majdnem kétharmada csak 3 és háromnegyed órát tud aludni - állapította meg a legnagyobb brit ágy és matrac gyártó vállalat, a Silentnight beds számára készített tanulmány. Ez csupán a 75 százaléka az ajánlott minimum időtartamnak.

Néhány igazán peches szülő - a vizsgált személyek 12 százaléka - kevesebb mint 2 és fél órát tud éjszakánként aludni. A szakemberek kimutatták, hogy a rendszeres rövid szunyókálásokat is beleszámítva, az anyák és apák többsége összességében hathónapnyi alvástól esik el két év alatt.

A kutatásban több mint ezer szülőt kérdeztek meg.

A szülők nagymértékű alváshiánytól szenvednek, ami hangulatingadozásokhoz, depresszióhoz és veszekedésekhez vezet, és olykor az is előfordul, hogy szakítanak - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján.


Több mint ezer szülőt kérdeztek meg
Több mint ezer szülőt kérdeztek meg


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: