2013-02-20 14:15:41• hírek • MTI

Általános sztrájk Görögországban

Általános sztrájkot hirdetett szerdára a két legnagyobb görög szakszervezet, a kormányhivatalok és a közintézmények nem dolgoznak, a fővárosban csak részlegesen működik a tömegközlekedés, a vasutak és a repülőterek forgalmában súlyos zavarok vannak, és az üzletek többsége zárva tart.

A sztrájkolók az összesen 173 milliárd eurós nemzetközi pénzügyi mentőcsomag fejében a hitelezők által követelt súlyos megszorító intézkedések ellen tiltakoznak, azelőtt, hogy a jövő héten ismét Athénbe érkeznek az Európai Unió, az Európai Központi Bank és az IMF szakértői, hogy áttekintsék a szükségprogram állását. A mostani három év alatt a harmincadik általános sztrájk Görögországban.

Az EU tagországai közül Görögországban a legnagyobb a munkanélküliség. Az állástalanok aránya novemberben elérte a 27 százalékot, és az előrejelzések szerint az év végéig 30 százalékra emelkedik. Különösen riasztó a helyzet a 15-24 éves korosztályban, ahol a munkanélküliség 61,7 százalék, és növekszik.

A drasztikus bércsökkentések miatt a görögök vásárlóereje az utóbbi három évben a felére esett a GSEE görög szakszervezet munkaügyi intézetének tanulmánya szerint.

A minimálbér az idén bruttó 751 euróról 586 euróra zuhant. Az intézet szerint a legújabb megszorító csomag következtében az átlagjövedelem a 2011. évi 25 740 euróról 15-17 ezer euróra esik.
Görögország bruttó hazai terméke (GDP) az idén várhatóan 25 százalékkal marad el a 2008. évi csúcsértéktől. A görög gazdaságot főleg a belső kereslet táplálja, amely a 2010 óta zuhan a sorozatban hozott szükségintézkedések következtében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: