2014-03-19 13:11:07• hírek • Szatmár.ro

Általános állásbörzét tartanak pénteken

Március 21-én állásbörzét tart a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség.

A Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség idén is megtartja nagy, általános állásbörzéjét. Erre idén március 21-én, azaz pénteken fog sor kerülni, a helyszín pedig a megszokott lesz: a Szakszervezetek Művelődési Házának előtere. A szervezők reggel 9 órától várják az álláskeresőket, hogy azok választani tudjanak a szatmári cégek által felkínált munkahelyek közül.

A Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség által kiadott sajtóanyagból kiderül: a pénteki állásbörzére készülve az intézmény 231 cégnek ajánlotta fel a részvétel lehetőségét, ám mindössze 57 munkaadó jelezte, hogy részt fog venni a rendezvényen.

Így összesen 487 munkahely között válogathatnak, akik munkát szeretnének találni - ezek közül 462 betöltése igényel középfokú végzettséget és 25 állás betöltésére várnak felsőfokú végzettséggel rendelkező személyeket.

Az állásbörzét szervező intézmény statisztikája szerint idén február végén a munkanélküliségi ráta 4,77 százalékos volt Szatmár Megyében, ami 0,33 százalékos csökkenést jelent az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. Február végén 7546 állástalan volt Szatmár megyében, közülük 2921 volt nő. Szintén a február végi statisztikák szerint a munkanélküliek közül 5312 nem kap munkanélküliségi segélyt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: