2011-02-09 19:01:15• hírek • Szatmár.ro

Alpolgármester-botrány

Kiss Zoltán
Kiss Zoltán

Utolsó pillanatban visszavonta a helyettese lemondatására vonatkozó indítványát a börvelyi polgármester.

Ismét forrnak az indulatok Börvelyben, miután kiderült: Kis Hajnalka polgármester határozattervezetet nyújtott be a helyi tanács elé Kiss Zoltán alpolgármester leváltásáról. Az elöljáró végül a kedd esti tanácsülés elején visszavonta mindkét indítványát - a menesztésre, illetve az új helyettes megválasztására vonatkozót -, a furcsa viszont az, hogy sem ezt, sem korábbi lépését nem indokolta meg a testület előtt. A szóban forgó tanácsülésen a sajtónak tilos volt a részvétel. Erre hivatkozva szerdán a polgármesterasszony mindenkinek azt nyilatkozta, hogy nincs véleménye az esettel kapcsolatban, hiszen nem publikusak az ülésen elhangzottak.

Kiss Zoltán úgy véli: ő egyáltalán nem adott okot arra, hogy leváltását kezdeményezzék, nem volt senkivel sem ellenséges. Kifejtette: ami elmúlt az elmúlt, ugyanúgy végzi majd munkáját, mint eddig.
Úgy tűnik, Börvely új vezetése ugyanazt folytatja, amit az elődöktől látott. A helyi közélet a múltban sem volt teljesen felhőtlen, többször is verekedésig fajultak a politikai ellentétek. Most még nem tartunk ott, de sosem lehet tudni...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: